ATV

Orbán Viktor az ATV műsorában Rónai Egon vendégeként

Feljelentette az ATV a Rónai Egon Orbán-interjúját kritizáló publicistát – a vezérigazgató félreérthette a hivatkozott Btk.-szakaszt

Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója egy kormánypárti médiacsoporthoz tartozó bulvárlapnak nyilatkozva azt állította, hogy akár egy év szabadságvesztés is kiszabható az Élet és Irodalom publicistája*, Bruck András bejegyzése miatt, amelyben az újságíró az Orbán-interjú kapcsán bírálta Rónai Egont. A Büntető Törvénykönyv érintett rendelkezésének szövegét áttekintve azonban úgy tűnik, a hivatkozott paragrafus nem alkalmazható az esetre, így felmerül, hogy az ATV vezérigazgatója téves jogértelmezés alapján vádolta meg bűncselekménnyel a publicistát – még ha Bruck bejegyzése stílusában valóban kifogásolható.

Az RTL új székházának egyik szeglete

Jogerősen is pert nyert a médiahatóság az RTL és az ATV ellen

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú, jogerős eljárásában megerősítette, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa jogszerűen szabott ki 5 millió forint bírságot az M-RTL Zrt.-re a médiatörvény megsértése miatt. Ugyancsak jogszerűnek ítélte a Fővárosi Ítélőtábla a testületnek azt a döntését, amelyben 200 ezer forint bírságot rótt ki az ATV Zrt.-re az Egyenes Beszéd egyik korábbi adásában, a Gázai övezet támadásainak elszenvedőit érintően kapcsolatban elhangzott, emberi méltóságot érintő törvénysértő kijelentés miatt.

Orbán Viktor és Rónai Egon beszélget az ATV-s interjú alkalmával. A háttérben Németh S. Szilárd vezérigazgató és Bednarik Imre hírigazgató mosolyog

Miért kapott Orbán Viktor az ATV-s Rónai Egonnál másfélszer több műsoridőt, mint Magyar Péter és Toroczkai László?

Több mint másfélszer hosszabb lett a Mérleg Rónai Egonnal című podcast, amikor Orbán Viktor, a Fidesz elnöke volt a vendég, mint amikor Magyar Péter, az ellenzéki Tisza Párt elnöke. A miniszterelnök egy 90 perces műsorban, Magyar viszont egy 53 perces műsorban volt látható, pedig az ATV a műsor bejelentésekor még arról beszélt, hogy minden vendégének azonos feltételt és összesen 45 percet biztosít majd. Mi áll a feltűnő aránytalanság mögött?

Orbán Viktor az ATV műsorában Rónai Egon vendégeként

Hadházy: Az ATV nem független, Rónai Egon nem jó kompromisszumokat kötött

Hadházy Ákos úgy véli, Rónai Egon ATV-s műsorvezető Orbán Viktorral lezajlott másfél órás beszélgetésének tartalma is annak bizonyítéka, hogy ez a csatorna a hibrid rezsimet segít, a műsorvezető pedig rossz kompromisszumokat kötött. A politikus nem ért egyet Török Gáborral, aki szerint Rónai jó munkát végzett az interjú alatt.

Rónai Egon és Orbán Viktor a Mérlegen című műsorban

Orbán mégis interjút ad Rónai Egonnak az ATV-n, pedig korábban álhírnek nevezték, hogy ilyesmire készülnek

A Hit Gyülekezete vezető lelkészének csatornája korábban még álhírnek titulálta a Media1 információját, amikor megírtuk, hogy elkezdték egy hosszabb interjú előkészítését Orbán Viktorral, amit Rónai Egon készítene a kormányfővel. Eleinte a Miniszterelnöki Kabinetiroda is tagadta, hogy Rónai interjút készítene Orbánnal, a miniszterelnök ma viszont már Facebook-oldalán kezdte el bepromózni az interjút. A Media1-nek egyébként írásos bizonyítéka van rá, hogy egy Orbán-interjú létrejönnének előkészítését már júliusban elkezdték.

Comedy Central

Itt az újabb bizonyíték: megszűnik a Comedy Central, a Teen Nick és Paramount Network

Újabb írásos, hivatalos dokumentum erősíti meg a Media1 hónapokkal ezelőtti értesülését, hogy az MTV-csatornákon kívül megszűnik a Comedy Central, a Teen Nick és Paramount Network is. A hír az RTL Magyarország szempontjából is kedvezőtlen lehet, hiszen ezen csatornák reklámidejének értékesítésével eddig ők foglalkoztak.

Stohl Luca, az ATV Híradó műsorvezetője

Stohl Luca váltja Krug Emíliát az ATV Startban

Stohl Luca lesz novembertől az ATV Start című reggeli műsorában a csatornától távozó Krug Emília utódja. Stohl továbbra is ingázik majd Németország és Magyarország között a kislányával.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások