
Díjat adott Deutsch Tamás Rónai Egonnak
A vasárnapi MTK-Gyirmót másodosztályú mérkőzés alkalmával vette át a díszoklevelet a televíziós.

A vasárnapi MTK-Gyirmót másodosztályú mérkőzés alkalmával vette át a díszoklevelet a televíziós.

Politikai irányultság szerinti bontásban vizsgálta a magyar közönség véleményét a 21 Kutatóközpont egy friss felmérésében a magyar médiumokról.

Egy rádiót és egy ismert televíziós újságírót is díjaztak.

Megnéztük, mi az igazság abban, amit a Telex írt Novák András, az ATV tudósítójának Oroszországban készült, a Heti Naplóban sugárzott riportjai kapcsán.

Gajdics Ottó az ATV Csatt című műsorában kijelentette, hogy bár tisztában van az ország gondjaival, mégsem vitatja meg a média nyilvánossága előtt ezeket. Amikor a stúdióban vele vitatkozók közül volt, aki mondta, ez nem összeegyeztethető az újságírással, azt mondta, nem tartja magát újságírónak, sőt kifejezetten kéri már egy ideje, hogy ne nevezzék őt annak. Huth Gergely főszerkesztő is mondott érdekeset: szerinte a közmédia félkatonai szervezet.

Az apropót az ATV közéleti riportműsorának most megjelent könyve adja.

Trencséni Dávid, a 168 Óra hírigazgatója, aki gyakran szerepel az ATV különféle műsoraiban és megtapasztalhatta, hogyan is zajlik a Start című műsor Szigorlat rovata a háttérben a stúdióban, a Media1-nek elmondta, miért biztos 100%-ig abban, hogy Szalai Szilárd, a PestiSrácok munkatársa szándékosan csúsztat a Baranyi Krisztinával a Szigorlatban nemrég történtek ügyében. Lapunk eközben újra megkereste Szalai Szilárdot szembesítve néhány körülménnyel, ő azonban ismételten csak ködös választ adott.

Miután a Media1 rákérdezett a részletekre, elismerte a Media1-nek Szalai Szilárd, a PestiSrácok munkatársa, hogy az ATV épületében csak az ominózus reggeli műsor stúdiódíszletében találkozott Baranyi Krisztinával, és csak a Szigorlat kezdete előtti pillanatokban. Egyébként nem ez volt első komolyabb nézeteltérés Szalai Szilárd és Baranyi Krisztina között. Egy alkalommal például a Városháza egy női mellékhelyisége előtti folyosón vitatkozott Szalai és Baranyi.

A ferencvárosi polgármester által a napokban többször keményen bírált és propagandaterméknek titulált internetes lap munkatársa kiáll Kárász Róbert, az ATV távozó műsorvezetőjének azon állítása mellett, hogy Baranyi tudta, ki lesz a vendégkérdező a Start című műsor Szigorlat című rovatában. Szalai Szilárd azt állítja, a felmondási idejét az ATV-nél ki sem töltő Kárásznak van igaza. Ennek ellentmond az, amit Baranyi Krisztina Fiala Jánosnak mondott: szerinte Szalai Szilárd elkésett, utolsó pillanatban érkezett be a stúdióba.

Bár pár napja Jeszenszky Zsolt, a Pesti TV volt és a HírTV jelenlegi műsorvezetője még arról beszélt a ferencvárosi polgármesterről készült, a PestiSrácok csapata közreműködésével, egy kecske és Baranyi Krisztina megd*gásának előnyeiről és hátrányairól elmélkedő műsor körül kirobbant botrány kapcsán, hogy „ha az ember k*rvának áll, akkor b*szni kell”, Jeszenszky most már másképp látja, és Facebookon kér elnézést Baranyi Krisztinától. Baranyi ezután a Klubrádióban arról beszélt, meglepi a bocsánatkérés, de azt hiába várja tőle Jeszenszky a bejegyzésében, hogy ő viszont kérjen elnézést Szalai Szilárdtól, a PestiSrácok munkatársától.