Vodafone

Jogsértően titkolta el a magyar állam a Vodafone Magyarország felvásárlásával kapcsolatos szerződés tartalmát

Közérdekű adatigénylési pert nyert a magyar állam ellen Tóth Bertalan MSZP-s politikus. A bíróság szerint jogtalanul tagadták meg, hogy a honatya megnézhesse a Vodafone felvásárlásával kapcsolatos szerződést és ezzel megsértették az információszabadsághoz fűződő jogait. Ki kell adni a dokumentumot, igaz, bizonyos részei kitakarhatók.

15 napon belül magyar nyelven, egyes, üzleti titkot képező részek kitakarásával ki kell adni Tóth Bertalan MSZP-s politikus számára a Vodafone Magyarország 49 százalékos üzletrészének állami kézbe kerülésével kapcsolatos szerződést – derül ki abból a szombaton publikált Facebook-bejegyzésből, melyet a politikus a Fővárosi Törvényszék ítélete alapján tett közzé.

A politikus jelezte, hogy a kitakarások ügyében fellebbezni fog, de már így is előrelépésnek tartja, hogy a szerződés megismerhető lesz és megnyerte a perét a magyar állam ellen.

Bejegyzésében Tóth Bertalan így fogalmazott:

„Lépésről lépésre kiderül az igazság! Újabb pert nyertem az állam ellen!
Döntött a Fővárosi Törvényszék a Vodafone Magyarország 49%-os üzletrésze állami megvásárlási körülményeinek tisztázására indított adatigénylési peremben. Az ítélet értelmében az állami Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. 15 napon belül köteles kiadni a részemre – a bíróság által továbbra is üzleti titokként kezelendőnek tartott adatok kitakarása mellett – az adásvételi szerződést, valamint az ügyletet megelőzően készített értékelési, üzleti és jogi átvilágítási jelentéseket.
(A bíróság egyértelművé tette azt is, hogy a dokumentumok angolról magyarra történő fordításának 20 millió forintos költségét az állam viseli, hiszen eleve magyar nyelven kellett volna szerződést kötniük.)
Így már többet megtudhatunk majd arról, miért fizetett a magyar állam 324 milliárd forintot az adófizetők pénzéből egy olyan cég kisebbségi tulajdonrészéért, ami 2020-ban és 2021-ben is veszteséges volt.
Orbánék számára mindez fontosabb volt, mint
a teljes pedagógus-béremelés – ami azóta sem valósult meg; vagy
a 10 százalékos nyugdíjemelés, vagy
a 2008 (!) óta nem emelt családi pótlék megduplázása; vagy
a rászorulóknak nyújtott gyógyszertámogatások duplázása; vagy
100 ezer családnak egyenként 3,2 millió forintos vissza nem térítendő energetikai korszerűsítési támogatás nyújtása.
A Vodafone-ra költött közpénzből például ezekre a célokra futotta volna.
Fontos, hogy tisztán lássunk!
Miért is költött el Orbán kormánya egy gazdasági válságba hajló időszakban, a recesszió küszöbén; amikor emberek milliói nyögik az eszméletlen inflációt, egy üzletileg és gazdaságilag értelmezhetetlen tranzakcióra ilyen elképesztő mennyiségű közpénzt?
Egyelőre minden jel arra utal, hogy az ügylet valódi célja egy olyan újabb információs bázis megszerzése lehetett, amely a Fidesz és Orbán Viktor hatalomban tartását szolgálhatja. Kerül, amibe kerül, végül is Orbánék szerint az adófizetők pénze mindenre (is) elég.
Ezt erősíti, hogy az üzlet célja nem az állam vagyonának gyarapodása lehetett, hanem – a későbbi Vodafone-Yettel részvénycsere-ügylet révén, mely után a 4iG immár 70,5 százalékban ellenőrzi a Vodafone Magyarország Zrt-t – egy magántársaságé! Orbánék valójában a 4iG számára nyújthattak támogatást.
Az ítéletet vizsgáljuk, ha szükséges, a kitakarni engedett adatok megismerése érdekében fellebbezni fogok.”

 

Rogán Antalhoz köthető emberek „foglalták el” a Vodafone Magyarországot

Megtiltotta Orbán Viktor, hogy megvizsgálja a Vodafone-felvásárlás piacra gyakorolt hatását a Gazdasági Versenyhivatal

Nem feszegeti az Európai Bizottság a Vodafone Magyarország felvásárlását, pedig kapott bejelentéseket az ügyben

Polt Péter legfőbb ügyész szerint nem kell lépnie a Vodafone-szerződés kapcsán

Megvan, melyik évben vált nevet a Vodafone Magyarország, de a pontos időpont még kérdéses

Az Európai Bíróságig is elvinné a Momentum a NER-es távközlési cégek monopol helyzetét

Még több hír érhető el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások