Megafon Központ

A Megafon és a Fidesz megbírságolását szorgalmazzák az Állami Számvevőszéknél az ellenzéki pártok

A DK beadvánnyal fordul az ÁSZ-hoz a kettős mérce miatt, a Momentum pedig feljelenti a Fideszt.

Az ellenzéki pártok szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kettős mércét alkalmaz, amikor tiltott pártfinanszírozásra hivatkozva több milliárd forintos büntetéssel fenyegeti őket egy civil szervezet külföldről kapott adományai miatt, miközben nem vizsgálja a Fidesz támogatására létrejött szervezeteket, például amilyen a Civil Összefogás Fórum (CÖF) vagy a Megafon.

Mint arról a sajtó részletesen beszámolt, a múlt héten mind a hat, parlamentbe jutott ellenzéki párt megkapta az ÁSZ jelentéstervezetét, melyben az áll, hogy megvalósult a tiltott pártfinanszírozás a 2022-es országgyűlési választási kampány során, amennyiben a Márki-Zay Péter által vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) külföldi pénzekből fizette a közös ellenzéki kampány egyes költségeit, noha maga a mozgalom nem volt a választáson induló szervezetek közt. Az ÁSZ szerint 1,7 milliárd forintra tehető az az összeg, amit külföldi forrásból finanszíroztak az MMM-en keresztül, a büntetés ezért a törvények szerint ennek a duplája, 3,4 milliárd forint lehet.

Ezek után a Momentum közleményben jelentette be, hogy hiteltelennek és politikai fegyvernek tartják az ÁSZ jelentéstervezetét, ezért az ellenzéki párt feljelenti a Fideszt.

„Ha az Állami Számvevőszék komolyan veszi saját magát és munkáját, akkor nem kérdés, hogy szét kell néznie a Fidesz körül, illetve a közpénzből a Fideszt támogató és kiszolgáló Megafon és CÖF körül”

– áll a Momentum közleményében. Az ügyben Tordai Bence, a Párbeszéd-Zöldek társelnöke az ATV-nek azt nyilatkozta:

„Lehet az, hogy megbüntetik az ellenzéki pártokat, megtehetik, eszközük van rá és jogorvoslati lehetőség Magyarországon nincs, de akkor tegyék már meg azt a szívességet, legalább adjanak a látszatra, és akkor a Fideszt is büntessék meg.”

Sebián-Petrovszki László pártigazgató is úgy fogalmazott a Demokratikus Koalíció (DK) közleményében, hogy most is csak az történik, hogy az ÁSZ szálkát keres az ellenzék szemében, miközben vakon megy el a Fidesz gerendái mellett:

„Ha az MMM költései tiltott pártfinanszírozásnak minősülnek, akkor mégis minek számítanak azok a milliárdok, amiket a Megafon, a CÖF vagy a számos fideszes Facebook-oldal mögött álló Aktuális Média Kft. költött el a kampányban?”

A Demokratikus Koalíció bejelentette azt is, hogy két beadványban is szembesíti az ÁSZ-t a kettős mércével.

Az MSZP, a Jobbik és az LMP is azt hangsúlyozta, hogy ők betartották a jogszabályokat a kampány során.

Nagy pénzek a Megafonnál

Mint arról a Media1 is beszámolt, a 2022-es választási kampányban a Megafon rekordösszeget, több mint 1 milliárd forintot költött el a Facebookon, hogy a kormánypártokat népszerűsítse. Hiába tagadták, hogy közpénzből működnek, a Telex végül sajtópert is nyert ellenük a kérdésben.

Állami cégtől kapott súlyos összegeket a CÖF

Emlékezetes az is, hogy az ellenzéket lejárató plakátkampányokat finanszírozó CÖF pedig többszáz millió forintos támogatást kapott korábban állami vállalatoktól, köztük például a Szerencsejáték Zrt.-től.

Jelentősen többet költött a Fidesz és a kormány a kampány során, mint az ellenzék

A PestiSrácok főszerkesztője szerint Trombitás Kristóf, a lap publicistájának karlendítése nem azt jelenti, hogy vonzódik a nácikhoz

Pártpénzekről és a Mediaworksszel való mosolyszünetről is megkérdezték a Megafon-vezért

Kámforrá váltak a Megafon közösségi médiás hirdetései a választások után

Milliárdos profitot mutatott ki Rákay Philip, a Megafon egyik arcának cége

További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.

Borítókép: Megafon Központ / Facebook

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások