
Az egyre mélyülő gazdasági válságban újra aktivizálta magát a kormányközeli Megafon Központ, és pár nap alatt máris milliókat költött propaganda terjesztésére
A választás után egy darabig visszafogták a költéseiket, de most ez megváltozott.
A választás után egy darabig visszafogták a költéseiket, de most ez megváltozott.
Nagy a kormánypárti fölény.
A kormánypárti KESMA/ Mediaworks nem a saját médiatermékeire fordítja az egyébként közpénzekből származó büdzséje egy részét, hanem a Fideszt kezdte el népszerűsíteni a fizetett hirdetésként a közösségi médiában, például a Facebookon és a Google Ads hirdetési hálózatban.
2019 óta már másfél milliárddal ment több kormánypárti Facebook-hirdetésekre, mint amennyit az ellenzék fordított erre a célra.
Éles hangú közleményében támadja az ÁSZ az Indexet és a HVG-t egy-egy általuk közölt írás kapcsán. Ezek a közösségi médiában elhelyezett politikai hirdetésekkel kapcsolatos kampányelszámolást érintették.
A Necenzurirano szlovén oknyomozó portál dokumentumokra hivatkozva állítja, hogy az eddig sejtett 4 millió helyett legalább 12 millió eurót, azaz mai árfolyamon legalább 4,4 milliárd forintot toltak bele magyar kormányközeli cégek olyan szlovén médiavállalkozásokba, amelyek az SDS nevű jobboldali párt propagandáját csinálják. Az ügyben Schatz Péter neve is előkerül, aki alapítója volt a Ripostnak.
A közösségi felületen fizetett posztokban támadnak ellenzéki politikust, de dicsőítik Orbán Viktort és a Fideszt is.
A főpolgármester és előválasztási miniszterelnök-jelölt támadása mellett mások támadására is költöttek.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.