Gyuricza Péter, aki 2003-tól a Miniszterelnöki Hivatal kormány-főtanácsadója, majd 2008-tól az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tagja volt, emellett több egyetem oktatója, tavaly november végén jelentette meg legújabb, A Győrffy című kötetét Győrffy Miklósról, a magyar rádiózás és televíziózás három éve elhunyt meghatározó alakjáról, Pulitzer-emlékdíjas újságíróról, a Kodolányi Egyetem médiatanszékének alapítójáról, a magyar médiaoktatás egyik megteremtőjéről.

A Győrffy Miklósról szóló könyv szerzőjével nem sokkal a könyv megjelenése után, tehát még november végén, a KÖKI Terminál egyik kávézójában készített egy interjút Farkas Erika, az állami Kossuth Rádió riportere (egyébként a szerző, Gyuricza Péter gimnáziumi iskolatársa, későbbi rádiós munkatársa) a csatorna Gondolat-jel című nagy múltú kulturális műsora számára.
A Gondolat-jel a nemrég elhunyt Bölcs István mellett Győrffy Miklós nevével is összefonódott, így Gyuriczza okkal számíthatott arra, hogy a műsor korrekt megemlékezést közöl majd Győrffyről, a műsor néhai munkatársáról.
Egyáltalán nem így történt.
Az ígéret szerint már több mint két hónapja adásba kellett volna kerülnie a beszélgetésnek, ám ez mégsem történt meg
A kötet szerzőjének az interjút készítő (azóta nyugdíjba vonuló) Farkas Erika eredetileg azt a visszajelzést adta, hogy 2022. december 18-án kerül adásba a beszélgetés. Ám az adásnapot megelőző napon Farkas azt jelezte Gyuriczának, hogy a Kossuth-adó csatornaigazgatója, Siklósi Beatrix kivetette az addigra már összejátszott műsor nyitó anyagát: a Győrffy Miklósról, illetve a könyvről készült beszélgetést.

Gyuricza Péter a Media1.hu-nak elmondta, szerinte ezzel sérült a szerkesztési szabadság a közmédiánál.
A Győrffy Miklósról szóló beszélgetés azóta sem került adásba.
Sem az interjú készítője, sem a szerkesztő, sem a Kossuth Rádió vezetője, sem az MTVA nem ad magyarázatot
A Media1.hu elérte Farkas Adrienne-t, a Gondolat-jel című műsor felelős szerkesztőjét is, de elzárkózott attól, hogy nyilatkozzon a témában:
„»Minden« szerződésem tiltja, hogy erről nyilatkozzak. Vegyük úgy, hogy nem is emlékszem”
– jelentette ki lapunk megkeresésére az MTVA munkatársa.
Beszéltünk az interjút készítő Farkas Erikával is, aki ugyan nem cáfolta az eset megtörténtét, ám szintén elzárkózott attól, hogy megszólaljon az esetről. (A fenti, az MTI által közreadott képen idén februári nyugdíjázásakor Farkas Erika látható Papp Dániel MTVA-vezérigazgató mellett balra).
Ugyanígy jártunk Siklósi Beatrixszal, a Kossuth Rádió csatornaigazgatójával is, akit ugyancsak telefonon értünk el. Ő az MTVA Sajtóirodájához irányított bennünket kérdéseinkkel.
Természetesen kerestük az MTVA Sajtóirodáját is, sürgős választ kérve, levelünket olvasták is hétfőn a visszaigazolás szerint, de semmiféle válasz onnan sem érkezett a történtekkel kapcsolatban.
Egyelőre tehát az állami médiaszolgáltató részéről senki sincs, aki magyarázatot adott volna az erősen cenzúragyanús esetre.
Hallgasson beszélgetést Győrffy Miklósról a Media1.hu-tól!
Ki az az ember, akiről halála után nem eshetett szó a Kossuth Rádióban? Gyuricza Péter nem csak a Kossuth Rádióban, de nemrég a Media1.hu podcast- és rádióműsorában is vendég volt, ahol Szalay Dániellel beszélgetett Győrffy Miklósról. A beszélgetést meghallgathatják ITT, valamint az alábbi lejátszó segítségével.
Elérhető továbbá a Spotify-on, az iTunes-on, illetve néhány hete már hallható volt a Media1 műsorát sugárzó rádiókban is, melyek listája itt érhető el.
Győrffy Miklós emléktáblát avattak a Kodolányi János Egyetemen
Dezső András és Győrffy Miklós kapta a Joseph Pulitzer-emlékdíjat
Áder János volt sajtósa lett Kárász Róbert közvetlen főnöke a közmédiában
További hírek érhetők el a Media1-en.