fbpx

február 21, 2023

Az Európai Parlament Pegasus vizsgálóbizottsága sajtótájékoztatója Budapesten a magyarországi megfigyelések ügyében 2023. 02. 21-én

EU-s vizsgálóbizottság Budapesten: A választások kimenetelét is befolyásolhatja, ha az Európai Bizottság eltűri, hogy Magyarországon a kormány kémkedik az újságírók telefonjában

Magyarországon járt a Pegasus és az ehhez hasonló kémszoftverek használatának kivizsgálásával foglalkozó PEGA nevű uniós vizsgálóbizottság, melynek delegációja találkozott az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságával, az adatvédelmi hatóság képviselőivel, valamint egyes, kémszoftverrel megfigyelt újságírókkal, a megfigyelési ügy áldozataival. Beszédesnek nevezte a bizottság a látogatást lezáró sajtótájékoztatón, hogy az igazságügyi miniszter elzárkózott a találkozótól és az együttműködéstől, ehelyett konteókkal igyekezett lejáratni a vizsgálóbizottságot. Bírálta az Európai Parlament vizsgálóbizottsága az Európai Bizottságot is, amiért nem lép fel kellően nagy szigorral a kémügyben, ez ugyanis erodálja az uniós demokráciát.

Régi mobiltelefonok.

Végéhez közeledik az állami mobilcsere program

Március végén befejeződik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilkészülék-csere támogatási programja, így már csak néhány hétig lehet kihasználni a 40 ezer forintos kedvezményt.

Gerényi Gábor, Ungár Péter és az elérhetetlen Azonnali.

Ungár Péter ígérete és Gerényi Gábor fogadkozása ellenére több hete elérhetetlen az Azonnali archívuma, de újabb ígéretet kaptunk a helyreállításra

Ungár Péter, az LMP társelnöke, az Azonnali Média Kft. társtulajdonosa és Gerényi Gábor, a másik társtulajdonos tavaly nyáron elbocsátotta a lap valamennyi újságíróját és szerkesztőjét. Ígéret volt rá, hogy a lap archívuma ennek ellenére megmarad legalább Gerényi életének végéig, de mégis már több mint két hete nem működik az oldal. Mivel legutóbb egy hete Ungár Péter a Media1-nek azt ígérte, hogy pár órán belül helyreállítják a honlap működését, ám ez azóta sem valósult meg, most újra rákérdeztünk az ügyre.

Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió leendő vezetője korábban, a Lillásreggeliben

Utolsó pillanatban kivetetett a Kossuth Rádió csatornaigazgatója egy Győrffy Miklósról szóló beszélgetést a Gondolat-jel című műsorból és az azóta sem került adásba

Egy nappal az adásba kerülés előtt letiltottak egy már elkészült interjút a közmédiában, a Kossuth Rádió Gondolat-jel című műsorában – tudta meg a Media1 az interjúalanytól, a Győrffy Miklósról készített könyve kapcsán megszólaltatott Gyuricza Pétertől. Portálunk, a Media1 is készített egy beszélgetést a témáról, ami már elérhető a honlapunkon és 12 rádióban is hallható volt, valamint megkerestük a közmédiát, miért nem engedik adásba az általuk készített beszélgetést.

álláshírdetés

Mi az önéletrajz szerepe az álláskeresésben? (x)

Az álláskeresésnek több szakasza is van. Ahhoz, hogy megtaláljuk az ideális munkahelyet, tervezésre és nagy felkészültségre van szükség. A különböző szakaszok közül talán az egyik

Kárász Róbert, a DUNA Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. tartalomfejlesztésért felelős igazgatója egy macskával.

Áder János volt sajtósa lett Kárász Róbert közvetlen főnöke a közmédiában

Tavaly egy ideig tagadták, sőt még helyreigazítást is követeltek, nem sokkal később beigazolódott a Media1 információja, hogy Kárász Róbert a közmédia egyik igazgatójaként folytatja. Most felkerült egy szervezeti ábra, amiből kiderül, a szervezeti hierarchia mely pontján helyezkedik el pontosan az egykori ATV-s műsorvezető.

A Wish webáruház borítóképe a Facebookon

Lezárta a Wish vizsgálatát a GVH

A cég megúszta a 2021 óta tartó vizsgálatot bírság nélkül, de sok tízezer magyar fogyasztó kompenzációt kap és más vállalásokat is tett a cég a GVH-nak.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások