fbpx
Origo.hu.

Valótlanságot közölt az Origo az időközi választások végeredményéről

Miután a kormányközeli portál az egyik tegnapi időközi választás eredményéről valótlanul azt írta, hogy azon a kormánypártok magabiztos győzelmet arattak, holott épp az ellenkezője történt, az Origo törölte az írását.

A 24.hu a Hírkereső nevű hírgyűjtő portálon figyelt fel arra, hogy a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) lapja, az Origo nem sokkal a tegnapi, vasárnapi újpesti időközi választás urnazárása után már eredményt is közölt.

Az Origo 19:33-kor azzal a címmel élesített egy cikket, hogy „óriási Fidesz-győzelem” született Újpesten, majd fél óra múlva visszavonták, törölték azt – a helyén jelenleg egy 404-es hibaüzenet látható.

A törlés oka az lehetett, hogy az Origo cikke valótlant állított, mivel a IV. kerület 12-es választókörzetében röviddel 20 óra után meglett a végleges eredmény; 100 százalékos feldolgozottságnál az ellenzéki összefogás jelöltje győzedelmeskedett, több mint 4 százalékkal.

Ez lett az eredmény:

  • Maholányi Zsolt (DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd-UPK Újpestiek Közössége) 50,92 százalék;
  • Jókay Attila (Fidesz-UE) 46,23 százalék;
  • Márkus Krisztián Zsolt (Mi Hazánk) 2,27 százalék;
  • Fehérvári Zsolt István (Munkáspárt-ISZOMM) 0,59 százalék.

A Media1 megnézte, beszámolt-e végül az Origo a valós eredményekről is: egy 19:56-kor publikált hírben említést tesznek az újpesti ellenzéki győzelemről, igaz, ebben a beszámolóban az „óriási” fideszes miskolci győzelem a hangsúlyos, és csak a hír közepén-végén írnak az újpesti, a Fidesz számára kedvezőtlen eredményekről.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: Kasza János / Media1
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások