Az áprilisban a Discovery és a WarnerMedia médiavállalatok egyesüléséből létrejött Warner Bros. Discovery egyesíti az HBO Max és a Discovery+ streamingplatformokat – írja a The Hollywood Reporter nyomán a Kreatív. Július elején a Media1 már írt arról, hogy az HBO Max globális bevezetését felfüggesztették.
A hírt David Zaslav, a cég vezérigazgatója jelentette be egy tegnapi, csütörtöki streaming eseményen. Mint elmondta: a két csatorna összevont, új változata először 2023 nyarától lesz elérhető, elsőként Amerikában, majd azután Latin-Amerikában. Az európai bevezetést 2024-ben tervezik.

Lesz reklámos változat is
Arra számítanak, hogy az új platform 2025-re 130 millió felhasználóval rendelkezik majd, szemben a jelenlegi 92 millióval.
Zaslav arra is kitért, hogy az új szolgáltatás – melynek neve egyelőre nem ismert – egyaránt elérhető lesz reklámmentesen és reklámokkal is, hasonlóan a Netflix újításához.
Az HBO Max idén márciusban indult el Magyarországon, és azóta egy magyar gyártású, saját sorozatot is bemutattak A besúgó címmel, melyet azóta – számos más tartalommal együtt – eltávolítottak a platformról, a döntést számviteli okokkal magyarázva. Egyúttal azt is közölték, hogy felhagy az HBO Max a saját tartalmak készítésével, így új magyar sorozatokra sem lehet már számítani. A Media1 információi szerint azonban el alól kivételt képez Rubin Kristóf cégének reality-je, amiről itt írtunk részletesen.
Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!
További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!