fbpx
Netflix.

Hivatalos: jönnek a reklámok a Netflixre

Reklámokat tartalmazó, a reklám nélküli változathoz képest olcsóbb előfizetési típus elindítását jelentette be a Cannes Lions reklámfesztiválon Ted Sarandos, a Netflix társ-vezérigazgatója.

Sarandos egy szakmai beszélgetésen azt mondta, hogy az új előfizetéssel olyan embereket céloznának meg, akik eddig túl drágának találták a platformot, és nem bánják, hogy reklámokat is kell nézni hozzá – írja a The Hollywood Reporter nyomán a Telex.

Sarandos egyelőre azonban nem árult el előfizetési díjat, valamint további részleteket sem a reklámok típusáról.

Arról, hogy hamarosan reklámok érkezhetnek a Netflixre, már korábban is esett szó: Reed Hastings, a cég vezérigazgatója is utalt rá az idei év korábbi szakaszában, amiről a Media1 is beszámolt. A vezérigazgató egyébként 2019-ben még határozottan visszautasította azokat a pletykákat, amelyek reklámok bevezetéséről szóltak a Netflix platformon.

Az új előfizetőkre szüksége is lesz a Netflixnek, miután az idei első negyedéves gyorsjelentésben arról számolt be a vállalat, hogy a platform elveszített mintegy 200.000 előfizetőt.  Megírtuk azt is, hogy a cég mintegy 150 főt el is bocsátott ezt követően, többségüket a kaliforniai irodából.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: stock / Depositphotos
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

/** * andre clever */