fbpx
Az Országház épülete Budapesten.

A jogállamisági jelentés szerint továbbra is problémák vannak a magyar médiahelyzettel

Magyarország több szempontból is az aggodalmakat keltő tagállamok közé tartozik – erre a megállapításra jutott az Európai Bizottság (EB), amely szerdán hagyta jóvá a jogállamiság helyzetét értékelő éves jelentéseit. Aggasztó például hazánkban az állami hirdetések elosztása, és a közmédia függetlensége, véli a jelentés.

A Népszava beszámolója szerint az EB most is négy területet vizsgált: az igazságszolgáltatás rendszerét, a korrupció elleni küzdelmet, a médiaszabadságot és médiapluralizmust, valamint a független intézményeket, idén külön hangsúlyt fektetve a közszolgálati média helyzetének és a korrupciónak a vizsgálatára.

Vera Jourová értékekért felelős bizottsági alelnök szerint az éves értékelések arra jók, hogy megelőzzék a bajt, felhívják a figyelmet a demokratikus értékeket fenyegető veszélyekre.

„Az Európai Bizottság szeptember 13-án fogja előterjeszteni friss jogszabályi javaslatát a sajtószabadság védelmében”

–  közölte a Népszavával Jourová, aki szerint a magyarországi médiahelyzet volt az egyik kiváltó oka annak, hogy elkezdjenek gondolkodni a médiára vonatkozó, jogilag kötelező erejű szabályok szükségességéről.

Věra Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke.
Věra Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke. Fotó: Európai Bizottság sajtószoba / Abdesslam Mirdass

Több probléma is van a magyar médiahelyzettel az EB szerint

A Magyarországról készült jelentésben az EB leszögezte: az állami hirdetések jelentős része továbbra is a kormánypárti médiába áramlik, ami egyenlőtlen feltételeket teremt a sajtóban.

A jelentés szerint a közszolgálati média összetett intézményrendszerben működik, szerkesztői és pénzügyi függetlensége aggodalmat keltő, ahogyan az is, hogy oknyomozó újságírókat figyelnek meg.

Hozzátették: a veszélyhelyzeti kormányzás gátolja a közérdekű információkhoz való hozzáférést. A biztosi testület hiányolja a jogalkotási folyamat átláthatóságát és bírálja a minőségét. A kormány széles körben alkalmazza a szükségállapotra vonatkozó hatáskörét, olyan területeken is, amelyek nem kapcsolódnak a Covid-19 világjárványhoz, ahogyan arra eredetileg hivatkoztak, állapítja meg, hozzátéve, hogy a civil szervezetekre továbbra is nyomás nehezedik.

A biztosi testület a 34 oldalas jelentésben azt ajánlja Magyarországnak, hogy az európai normáknak megfelelően biztosítania kell a média szabályozó hatóság függetlenségét, meg kell erősítenie a közszolgálati média irányítói és szerkesztői függetlenségét, valamint olyan jogszabályokat kell elfogadnia, amelyek biztosítják az állam és az állami tulajdonú vállalatok reklámkiadásainak tisztességes és átlátható elosztását.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: Az Országház épülete Budapesten. Fotó: stock / Depositphotos
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások