Ma, csütörtök hajnalban Oroszország támadást indított Ukrajna ellen. Magyar idő szerint hajnali 4 óra 24 perckor jelent meg az MTI-ben az első hír arról, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök katonai műveletet rendelt el a Donyec-medencében.
A CNN élő közvetítésben számolt be a történésekről, hangos robbanások is jól kivehetők voltak az adásban.
A lakosság szinte azonnal menekülni kezdett az ukrán fővárosból, az utakon hosszú, kígyózó sorok alakultak ki. Ez jól látszik például a The Wall Street Journal alábbi felvételein is.
Azonban a kormánypárti média ingerküszöbét csak meglehetősen lassan ütötte át a hír. A Fidesz-közeli médiaholding, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) / Mediaworks égisze alatt működő Origo.hu címlapján csak 7 óra 34 perckor, órákkal a történtek után jelent meg hírként az orosz támadás, és a vezető helyen ekkor egy focival kapcsolatos anyag szerepelt.
A Telex.hu le is fotózta az Origo címlapját ekkor.

A Telex szerint eközben a magyar közmédiában a kormánypárti médiában gyakran feltűnő szereplők beszéltek, például az a Nógrádi György, akiről a korábbi Index egy oknyomozó munka eredményeképpen azt írta, hogy egy szélhámos. Nógrádi a Telex szerint olyanokat mondott az M1 állami hírcsatornán, hogy
„jelenleg az ukrán vezetés nagyon sok csacsiságot csinált”.
Rajta kívül a közmédia stúdiójában ugyancsak megfordult Horváth József, a Fidesz-közeli Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője is, aki olyan kijelentéseket tett, hogy
„korábban is kellett volna, és továbbra is érdemes komolyan venni, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök mond”.
Szóhoz jutott ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője, valamint Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője is, aki a Fidesz-közeli Megafon Központ influenszereként is ismert.
A kormánysajtó ingerküszöbét mostanra megütötte a háború, de háborúpártinak és felelőtlennek mutatja be az ellenzéket
A Media1 megnézte, hogy azóta mi változott a kormánypárti sajtóorgánumokban.

Origo
Az Origón 13 óra körül rendkívüli hírként szerepelt az orosz támadás, ám a képpel is kiemelt vezető anyag Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltet támadta, ahogyan az alatta lévő néhány hír is az ellenzéket bírálta.
Az Origo jól láthatóan most azt a retorikát követi, mintha a magyar ellenzék háborúpárti és felelőtlen lenne, és az Orbán-kormány békepárti és felelősen gondolkodó lenne. Az Origo címének anyaga: „Márki-Zay Péter háborús konfliktusba sodorná Magyarországot.”
Magyar Nemzet Online

A Magyar Nemzet felületén kiemelt helyen szerepel az orosz-ukrán háború, ám rendkívüli hírként egy ellenzéki politikus ügye szerepelt 13 órakor. Legörgetve viszont láthatóak további, a háborúval kapcsolatos hírek.
Hirado.hu

A közmédia hírportálja, a hirado.hu ekkor kiemelten foglalkozott az orosz-ukrán konfliktussal.
PestiSrácok

A PestiSrácok felületén egy percről-perce típusú anyag található meg kiemelve a háborúról, valamint mellette egy különálló hírt szenteltek annak, hogy Márki-Zay Péter leállítaná a Paks2 beruházást és egy kárpátaljai tudósítás található az oldalon, de a címlap alapvetően a magyar ellenzéket támadó írásokkal van tele.
Bayer Zsolt egyelőre kivár a bocsánatkéréssel
Bayer Zsolt jobboldali publicista, aki január 30-án még teljességgel kizárta az orosz inváziót és hülyének nevezte a HírTV Sajtóklub című műsorában azokat, akik attól tartottak, hogy háborút indíthat Oroszország Ukrajna ellen, egyelőre hallgat, Bádog blog nevű blogjában a legutóbbi bejegyzés február 22-i, vagyis úgy tűnik, itt most egyelőre nem osztja meg gondolatait az orosz-ukrán háborúról és egyelőre várat a bocsánatkérése amiért lehülyézte azokat, akik érezték, mi várható.
Pedig Bayer felébredt már, hiszen a Facebook-oldalán megosztotta Orbán Viktor egyik videóját, és más bejegyzést is közzétett a tegnapi napjával kapcsolatban.
A HírTV-s műsor január 30-i adásának 33. percében egyébként, amire a 444 bukkant, Bayer szó szerint a következőket mondta:
„Segítek a Telexnek, annak semmi esélye nincs. Oroszország nem fogja megtámadni Ukrajnát, ezt egy hülye is tudja.”
Kasza János, Szalay Dániel
https://iframely.com/embed/https%3A%2F%2Fmedia1.hu%2F2022%2F02%2F24%2Fruszkik-haza-uzeni-cimlapjan-a-pesti-hirlap-rendkivuli-kiadasa-az-orosz-ukran-haboru-kitorese-kapcsan%2F?card=small
További híreket talál a Media1-en! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint iratkozzon fel a Media1 hírlevelére is!