fbpx
Mediaworks - Content first felirat

Vezérigazgató-helyettest váltott a Mediaworks, és más változás is történt a kormányközeli médiaóriás vezetésében

A Media1 információi szerint már nem Lóczi János a Mediaworks általános vezérigazgató-helyettese és eltűnt a vállalat menedzsmentjéből Köő-Tóth Győző terjesztési igazgató is, aki korábban több más jelentős pozíciót is betöltött a cégcsoportnál, többek között pénzügyi igazgató volt és egy ideig az Origót is irányította ügyvezető igazgatóként.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

Hargitai Ádám lett a Fidesz-közeli médiaóriás, a Közép-európai Sajtó- és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó Mediaworks Hungary Zrt. általános vezérigazgató-helyettese és igazgatóságának új tagja – értesült lapunk.

A sok más mellett a Magyar Nemzetet, a Nemzeti Sportot, a Világgazdaságot és az összes megyei napilapot, valamint az Origo.hu-t is tulajdonló, összesen mintegy félezer médiatermékkel rendelkező cég élén Hargitai azt a Lóczi Jánost váltotta, aki 2016 októbere óta töltötte be ezt a jelentős pozíciót.

Az új vezető, Hargitai Ádám neve és fotója már fel is bukkan egy, a menedzsment tagjait tartalmazó aloldalon mint általános vezérigazgató-helyettes. Ott megtalálható életrajza szerint Hargitai Ádám közgazdász és gazdasági informatikusi képesítése van. Pályája során több multinacionális vállalatnál dolgozott kontrolling területeken, majd 2007-től az Antenna Hungária kontrolling vezetője, később gazdasági igazgatója volt.

Hargitai Ádám, a Mediaworks általános vezérigazgató-helyetteseként
Hargitai Ádám, a Mediaworks általános vezérigazgató-helyetteseként
Lóczi János, amikor még szerepelt a Mediaworks honlapján mint általános vezérigazgató-helyettes
Lóczi János, amikor még szerepelt a Mediaworks honlapján mint általános vezérigazgató-helyettes

További személyi változás, hogy már nem Köő-Tóth Győző a Mediaworks terjesztési igazgatója az aloldal szerint, ahol nemrég még szerepeltették a felsővezetés tagjaként. Jelenleg a weblap alapján a nyomdai és terjesztési feladatokat Bulyáki Iván látja el.

Köő-Tóth Győző, még a Mediaworks honlapján
Köő-Tóth Győző, még a Mediaworks honlapján

Köő-Tóth Győző korábban pénzügyi vezetőként is dolgozott a cégnél, és olyan kulcspozíciót is rábíztak mint az Origo.hu ügyvezető igazgatói pozíciója. Egyébként meglehetősen rég óta, a honlap szerint 1999 óta dolgozott a Mediaworksnél, ha figyelembe vesszük annak különféle előzményvállalatait. Eltűnése a Mediaworks menedzsment oldaláról azért érdekes, mivel épp a minap derült ki, hogy a Magyar Posta megszünteti a házhoz menő napilap-kiszállítást Magyarországon, ráadásul már 2019 óta tartja magát egy pletyka, hogy a napilapok kiszállítása esetleg átkerülhet a Postától a kormányközeli médiaholdinghoz.

Bulyáki Iván, a Mediaworks mostani nyomdai és terjesztési igazgatója 1991-ben a Veszprémi Egyetemen végzett okleveles vegyészmérnökként. 1997-ben a BKE-n szerzett Közgazdasági Szakokleveles Mérnöki diplomát. 2000-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen Master of Business Administration képzését végezte el. Karrierjét a MOL Nyrt.-nél kezdte először a Dunai Finomítóban, később a Nagykereskedelmi Üzletágnál töltött be különböző pozíciókat, ezt követően a Magyar Posta Zrt. Hírlapigazgatóságának értékesítési igazgató-helyettese majd a hírlapüzletág vezetője lett, majd 2003-tól 2014-ig a Ringier Kiadó terjesztési igazgatói posztját töltött be.

Bulyáki Iván, a Mediaworks nyomdai és terjesztési igazgatójaként
Bulyáki Iván, a Mediaworks nyomdai és terjesztési igazgatójaként

Nagy pénzügyi veszteségek a Mediaworksnél

Mint korábban megírtuk, a vállalat a jelentős állami hátszél, a nagy összegű állami reklámköltések ellenére is 1,44 milliárd forint veszteséget hozott össze 2019-ben, 70,8 milliárd forint árbevétel mellett.

További hírek találhatók a Media1.hu-n! Feliratkozhat napi hírlevélre, van RSS csatornánk és Facebook-oldalunkon, valamint a Twitteren is követhet bennünket.

Borítófotó: Media1

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!