fbpx
Jakab Péter, Jobbik

Végrehajtót küld a Jobbik elnöke az Origo kiadójába

Az Origo ignorálta a lapot helyreigazításra kötelező jogerős bírósági ítéletet.

„Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a Fidesz kézivezérelt propagandamédiája az egykori, rossz emlékű Szabad Népet is kenterben veri, ha valamelyik ellenzéki szereplő lejáratására kapnak utasítást Orbán Viktortól. Az viszont újdonság, hogy sunnyognak, ha lelepleződik a hazugság”

– írja a Jobbik annak kapcsán, hogy Jakab Péter, a párt elnöke bár pert nyert egy lejárató cikk miatt, az Origo mégsem közölte a helyreigazítást.

Az Origóval szemben korábban azután indított pert Jakab Péter, mert a lap egy tavaly júliusban megjelent cikkében azt hazudta, hogy a Jobbik elnöke a Facebook-oldalán megtévesztő fotót tett ki a saját népszerűségének bizonygatása érdekében. Azonban a bíróság szerint ebből semmi sem volt igaz, ezért a lapot helyreigazításra és a perköltség megfizetésére kötelezte a bíróság.

A lap azonban ennek a mai napig nem tett eleget.

„Ez a fajta pitiánerség még tőlük is újdonság: az ordas hazugságok árát a Fidesz fullajtármédiája eddig mellényzsebből kirázta, de most lapítanak, mint szarvas a fűben” – írja szombati közleményében a Jobbik.

Közölték, mivel vannak dolgok, amiket nem lehet szó nélkül hagyni, Jakab Péter, a Jobbik elnöke végrehajtási eljárást kezdeményezett „a kormánypárti médiapolip egyik legvisszataszítóbb csápjának működtetője ellen. Különös tekintettel arra, hogy a jog az Orbán szoknyája mögé bújó, szerkesztőségnek látszó propagandagyárakra is vonatkozik, és bizony felelősséggel tartoznak a fideszes pártközpont megrendelésére publikált hazugságokért.”

Az Origo a Fidesz-közeli a több száz médiaterméket megszerző Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány, a KESMA lapjainak egyike. A Gábor László főszerkesztette Origo írását az a Bordács Bálint írta, aki a Fidelitastól érkezett az Origóhoz.

Borító: Jakab Péter, a Jobbik elnöke. fotó: Jakab Péter Facebook / archív
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások