Mint arról szerdán a Magyar Nemzet nyomán a Media1 is beszámolt, felvásárolta a Médiapiac című nyomtatott lapot és a mediapiac.com netes újságot Boros Bánk Levente kormányközeli politológus, a Nézőpont Csoporthoz tartozó, az MTVA-nak is dolgozó Médianéző Központ igazgatója. Az új tulajdonos a kormánypárti lapnak adott interjúban közölte, hogy a mediapiac.com-ból úgymond „mérvadó lapot” kíván csinálni, illetve meg kívánja újítani ezt és a nyomtatott magazint is. Boros Bánk Levente azt is mondta, hogy a lapnak a jövőben meg kell tudnia mutatnia, hogy vannak jó tollú újságírók a jobboldalon, és ellensúlyt kell képeznie a médiával kapcsolatos hírek terén.
A Media1 megtudta, hogy a Médiapiac.com és a Médiapiac újság új, NER-es tulajdonosának és ügyvezetőjének megérkezése egyúttal a lap eddigi teljes szerkesztőségének elbocsátását is magával hozta. A szerkesztőség tagjait értekezletre hívták, majd ennek végére mindenkit elküldtek. Ahogy egyikőjük fogalmazott: „kisöpörték az egész szerkesztőséget.”
Boros Bánk Levente a Fidesz-közeli Magyar Nemzetben megjelent szerdai interjújában – amit szó szerinti közlésben átvett a mediapiac.com – a kirúgásokról nem különösebben beszélt: az interjú a lap jövőbeni megújítását és „mérvadóvá válását” emelte ki.
A kormányközelbe került médiapiaci lap internetes oldaláról mostanra el is tűnt a teljes, az Internet Archive képernyőképe szerint augusztusban még 4 fős szerzőgárda (Tóth Olivér, Szebegyinszki Szilvia, Hegyi Henriett és Bodnár Erika) neve. Rajtuk kívül az eddigi ügyvezető-tulajdonos, Göbölyösné Mátrahegyi Anna neve mellől eltűnt Széll Hajnalka lapmenedzser neve is,
vagyis a NER-közeli vállalkozó megjelenése minimum 6 fő távozását hozta magával.
A Médiapiac régi és az új impresszuma


Hogy a Médiapiac teljes szerkesztőgárdájának távozását követően Boros Bánk Levente honnan próbál majd a médiapiachoz értő, és a lapot sikerre vivő médiás szakújságírókat találni, arra legfeljebb abból lehet következtetni, hogy az interjúban a kiadó új vezetője arról beszélt, hogy
„terveink szerint elsődleges információforrássá kell a lapnak válni, egyes médiapiaci, de politikailag releváns témák is nálunk jelenhetnek majd meg először. Ebben segítségünkre lesz a Médianéző Központ és a Nézőpont Intézet által felhalmozott szakmai know-how és tudástár, valamint a lapban publikáló, szakmailag elismert újságírók.”
Lemaradva
A Digitális Közönségmérési Tanács (DKT)/e.gemius nyilvános auditált adatai szerint a Mediapiac.com október 13-án, összesen 1.496 napi egyedi látogatóval rendelkezett, míg tegnap, október 14-én, csütörtökön, feltehetőleg a tulajdonosváltás hírére látogatottsága 1.972-re nőtt.
Havi szinten szeptemberben a négy ismertebb médiával foglalkozó oldal versenyében a mediapiac.com utolsó előtti volt, összesen havi 45.694 látogatóval és 86.116 oldalletöltéssel a DKT/gemius mérés szerint. (A lista élén ezúttal is lapunk, a Media1 állt 1,57 millió oldalletöltéssel és 709,1 ezer egyedi látogatóval.)
Forrás | Magyarország, DKT-Gemius (15+ belföldi közönség), 2020-09-01 – 2020-09-30 | ||||
Riport | Domainek | ||||
Periódus | 2020-09-01 – 2020-09-30 | ||||
Lokációk | Összes | ||||
Platform | Teljes | ||||
Mutató | Real users és Oldalletöltések havi összesítésben | ||||
Node | Real users | Oldalletöltések | Látogatások | Idő [s] (másodpercek) | |
media1.hu | 709 107,00 | 1 571 512,00 | 1 165 701,00 | 151 330 698,00 | |
kreativ.hu | 115 623,00 | 274 893,00 | 190 700,00 | 27 926 222,00 | |
mediapiac.com | 45 694,00 | 86 116,00 | 71 594,00 | 9 684 603,00 | |
mmonline.hu | 42 106,00 | 70 281,00 | 55 443,00 | 6 188 962,00 |
A nyomtatott lap egy ideje nem került nyomtatásba, a koronavírusra hivatkozva. Erről Boros Bánk Levente azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy most még továbbra is csak digitális formában adják ki a következő alkalommal, de szándékaik szerint később már újra nyomtathatják azt.
Update: 2020.10.16.
A Media1 megtudta, hogy a Médiapiac és a Magyar Nemzet személyi összefonódásban áll egymással. Erről különálló cikkünkben részletesen is beszámolunk.
További hírek találhatók a Media1-en! Iratkozzon fel a Media1 RSS-hírfolyamára, vagy csak tegye a Media1.hu-t a kedvencek közé. Feliratkozhat a Facebook-oldalunkra is, hogy ne maradjon le lapunk tartalmairól. Ha teheti, kérjük járuljon hozzá tetszőleges összeggel tartalomszolgáltatásunk fejlődéséhez!