Mint arról a Media1 már beszámolt, szeptember 17-én elindult Budapesten a kalandos előéletű FM 99,5 MHz-en a Best FM. A Best FM elindításában komoly segítséget kapott az elvben konkurens Rádió 1 programigazgatójától, a szakmában McFly-ként emlegetett Bertók Lászlótól, az induláskor pedig Bazsa Péter, a Rádió 1 zenei vezetője is beszállt a Best FM népszerűsítésébe. A Best FM stúdiója is jelentős hasonlóságot mutat a Rádió 1 és a Retro Rádió stúdiójával.
Most újabb, ennél is konkrétabb összefonódásokra derült fény.
A MediaTime Kft. ugyanis honlapján bejelentette, hogy megkezdte a Debrecen, Székesfehérvár, Eger és Zalaegerszeg után Budapesten is elindított Best FM reklámperceinek értékesítését.
Erről a kft.-ről azt érdemes tudni, hogy még az idén januárban elhunyt néhai filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna hozta létre, az Opten céginformációs rendszer szerint pedig jelenleg ugyanaz a Cinergi nevű delaware-i adóparadicsomi cég a közvetett tulajdonosa, mely a Rádió 1-et is tulajdonolja. A MediaTime Kft. 2018-ban 3,5 milliárd forint nettó forgalmat ért el, adózott eredménye 93,5 millió forint volt.
További összefonódás a Rádió 1 és Best FM, illetve a MediaTime Kft. között, hogy a Best FM reklámidejét értékesítő MediaTime Kft. ügyvezetője épp az a Bakai Mátyás, aki a Rádió 1-et működtető Radio Plus Kft.-nek is újra ügyvezetője lett Vajna halálát követően. (Bakai egyszer már vezette a Rádió 1-et, de annak éléről 2017 októberében távozott, majd ő lett az induló országos Retro Rádió vezetője is.)
Ami a mostani új rádiót, a Best FM-et illeti, az a kilencvenes és kétezres évek zenéiből válogat. A Best FM célcsoportja a 30-49 év közötti felnőttek képezi. Az új rádió a zenén túl reggelente hat és tíz között fél óránként, tíztől este tíz óráig pedig óránként jelentkezik hírekkel.
A Best FM-et (elvben City Rádió néven) idén nyáron kellett volna elindítani, de az NMHH Médiatanácsa végül haladékot adott és névváltást is engedélyezett a rádió számára, így került sor végül a póthatáridő utolsó napján az indulásra.
A Best FM Budapest elindításában a Fidesz ügyvédje is jelentős segítséget nyújtott. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) közhiteles nyilvántartása szerint a Best FM védjegy tulajdonosa ugyanis a Tranzisztor Kft. A védjegy korábbi tulajdonosváltása ügyében a Fidesz ügyvédjeként is ismert Szabó Iván járt el a Tranzisztor Kft. vezetőjeként.