fbpx

Vörösmarty Rádió

A székesfehérvári Vörösmarty Rádió frekvenciáján most nem szól semmi

Kizárta a Médiatanács a Vörösmarty Rádiót a rádió fehérvári frekvenciájára kiírt pályázatból

A fideszes vezetésű Székesfehérvár önkormányzatának helyi rádióját a kizárólag fideszes delegáltakból álló Médiatanács rövid időn belül másodjára is elnémíthatja, a Vörösmarty Rádió ugyanis a grémium szerint formai hibás pályázatot adott be az eddig általa használt Székesfehérvár 99,2 MHz rádiós frekvenciára. A hatóságnál elhallgatták a döntést. A rádiónál most azon tanakodnak, mit tegyenek.

Az RTL Klub Való Világ 4. c. reality logója

A Médiatanács negyedszerre próbálja megbüntetni az RTL Klubot a Való Világ 4 miatt

A Médiatanács most épp 12 millió forintra büntetné az RTL Klub médiaszolgáltatóját a VV 2011-ben sugárzott szériája miatt, holott eredetileg még 144 millió forint volt a kiszabott bírság összege. Az ügy már többször megjárta a bíróságokat, mert a grémium mindig jogsértő határozatokat adott ki. A Médiatanács e heti ülésén egyébként újra zöld lámpát kapcsolt a fideszes vezetésű Székesfehérvár helyi rádiójának, de csak ideiglenesen.

A székesfehérvári Vörösmarty Rádió frekvenciáján most nem szól semmi

Elnémíttatták a fideszes cimborák a fideszes kötődésű Vörösmarty Rádiót (videó)

A fideszes cimborákkal feltöltött Médiatanács döntése alapján elnémult éjfélkor az egyébként fideszes vezetésű Székesfehérvár helyi rádiója, a több mint 25 éves Vörösmarty Rádió, de Hagymásy András, a rádió vezetője a Media1-nek azt mondta előzőleg, bízik benne, hogy hamarosan ideiglenes frekvenciaengedéllyel visszatérhetnek az éterbe.

Székesfehérvári Vörösmarty Rádió

Lekapcsolják a Vörösmarty Rádió adását, de a médiaszolgáltató reméli, ideiglenes engedéllyel hamarosan visszatérhet

Csütörtökön lejár a fideszes vezetésű székesfehérvári önkormányzat helyi rádiójának médiaszolgáltatási jogosultsága, azt ugyanis nem hosszabbította meg a Médiatanács. A Vörösmarty Rádiót működtető Fehérvár Médiacentrum Kft. ügyvezetője azonban ma azt nyilatkozta a Media1-nek, várhatóan nem sokáig lesz néma a 99,2 MHz-en a holnaptól mindenképp több mint egyhetes szünetre kényszerülő rádió.

Németh Balázs, az M1 Híradó műsorvezetője

Törvénysértő volt az M1 Híradó a Médiatanács szerint, de mégse szankcionálja a testület a történteket

A grémium szerint is olyat követett el Németh Balázs az M1 Híradóban, amit nem tehetett volna, mégse rótt ki büntetést a testület, nem úgy az RTL Klub Reggeli című műsorára. A Médiatanács e heti ülésén egyébként frekvenciát adott a Karc FM-nek, kiírta a Vörösmarty Rádió frekvenciájára vonatkozó pályázatot, illetve több más városban is rádiós pályázat indult, Szadai Károly pedig plusz feladatot kapott.

Rádió, stúdió, on air, adás

Civil Rádió ellehetetlenítése: közleményben magyarázkodik a Médiatanács

A Médiatanács által szorongatott Civil Rádió szempontjából jó hír lehet, hogy a Médiatanács azt ígéri, kiír pályázatot a rádió frekvenciájára, melyen a Civil Rádió is elindulhat. Azt ugyanakkor nem írták, mikorra írják ki a pályázatot, márpedig a rádió jogosultsága december második felében lejár az FM 98,0 MHz-en, és egy pályázat a legkedvezőbb esetben is hónapokat vesz igénybe, ha nincsenek jogorvoslatok.

Civil Rádió

Tiltakozik a Civil Rádió ellehetetlenítése miatt a DK

Az orbáni diktatúra újabb hitvány lépésének, a sajtószabadság elleni újabb támadásnak nevezte pénteken a Demokratikus Koalíció, hogy a Médiatanács nem hosszabbítja meg a budapesti Civil Rádió médiaszolgáltatási jogosultságát. A Médiatanács egyébként a székesfehérvári Vörösmarty Rádió esetében is így döntött.

rádió, mikrofon, stúdió

Elnémulhat a Civil Rádió és a Vörösmarty Rádió

Újabb két magyar rádió került bajba, mivel a Médiatanács nem hosszabbítja meg az érintett rádiók médiaszolgáltatási jogosultságát. A Civil Rádió egyelőre vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét és a lehetséges megoldásokat, de lehet, hogy egy ideig csak interneten lesznek elérhetők. Most mindenesetre elkezdtek blogolni.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások