
Kiutasított egy dán újságírót Oroszország, aki háborúnak nevezte az Ukrajna elleni inváziót
Az újságíró annak ellenére nevezte háborúnak a háborút, hogy az orosz törvények alapján csak különleges hadműveletként lehetne emlegetni.

Az újságíró annak ellenére nevezte háborúnak a háborút, hogy az orosz törvények alapján csak különleges hadműveletként lehetne emlegetni.

Továbbra sem tűri a szabad sajtót Aljakszandr Lukasenka kormánya.

Az idén szeptembertől 2023 májusáig tartó kilenc hónapos programra az ország minden részéről várják a 18 év feletti fiatalok, főiskolai és egyetemi hallgatók jelentkezését.

A legutóbbi döntésével 39 brit állampolgárt tiltott ki Moszkva, akik között több újságíró is található

A nő akár 15 év börtönt is kaphat egy, a közösségi médiában tett megnyilvánulása miatt.

Nem tűri a Lukasenka-kormány a kritikus hangokat, folyamatos támadás alatt áll a sajtószabadság Belaruszban.

M. Lengyel László, a Sajtószakszervezet elnöke azt nyilatkozta a Media1-nek, hogy az Indextől elbocsátott főmunkatárs nyugdíjhoz közeli, úgynevezett védett korú munkavállalónak minősül, akire egy átlagos munkavállalóhoz képest eltérő jogi szabályok vonatkoznak: védett korban lévő munkavállaló esetében a munkáltató, így jelen esetben az Index.hu Zrt. nem hivatkozhat átszervezésre egy elbocsátásnál.

A férfi 150 ezer dollárt kért a gyilkosságért, és már sajnálja a tettét. Ígérete szerint további neveket is el fog árulni a bíróságon a gyilkossággal összefüggésben.

A bezárt Népszabadság egyik legtehetségesebb volt újságírója, empatikus riportere a halála előtt nem sokkal töltötte be az 58. életévét.

Bebizonyosodott, hogy az 57 éves Dom Phillips brit újságíró holttestének maradványait találták meg Brazíliában, a perui és kolumbiai határ közelében.