fbpx
A Népszabadság utolsó száma

Elhunyt a bezárt Népszabadság volt lapigazgatója

Rózsa Gyulát életének 81. évében érte a halál.

Rózsa Gyula halálhíréről a család közlése nyomán a 444 számolt be elsőként.

Rózsa Gyula 1941-ben Miskolcon született. 1959-1964 között az ELTE bölcsészettudományi karának művészettörténet-magyar szakos hallgatója volt. Diplomája megszerzése után 20 éven át a Népszabadság képzőművészeti kritikusaként cikkeket, tanulmányokat, esszéket publikált lapjában, folyóiratokban (Művészet, Látóhatár, Mozgó Világ stb.) és kötetekben a modern egyetemes és kortárs magyar művészet tárgykörében.

1971-1985 között a Kritika című folyóirat képzőművészeti rovatvezetője volt, majd 1985-től 1992-ig a Iparművészeti Múzeum főigazgatójaként dolgozott, 1992 és 2004 között pedig a Népszabadság lapigazgatójaként tevékenykedett. A Tudományos Akadémia Művészettörténeti Bizottságának is tagja volt. Nyugdíjba vonulása után egyetemeken tanított, és halálig publikált kortárs képzőművészeti kritikákat.

További hírek

Borító: A Népszabadság utolsó száma. Illusztráció: Ladányi András

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások