
Megfenyegették a Telex Mészáros Lőrinc jachtját fotózó munkatársát Monte-Carlóban
„Otthon megkereslek, és sírni fogsz” – keménykedtek a férfiak.

„Otthon megkereslek, és sírni fogsz” – keménykedtek a férfiak.

Már kétszer is megpróbálta ejteni a BRFK a vezető médiaipari szakportál, a Media1 főszerkesztőjének címzett életveszélyes fenyegetések ügyét. A rendőrség arra hivatkozott, hogy nem történt bűncselekmény, az ügyészség viszont másodszor sem fogadta el ezt – így folytatni kell a nyomozást a tavaly nyáron történtek miatt.

Tizenegy év után távozik Kovács András, az Origo egyik legismertebb, korábban rágalmazásért elítélt, állami díjas munkatársa. Információink szerint sokan hagyták el vagy kényszerültek távozni a Fidesz-közeli sajtóterméktől, ahol jelentős távozási és elbocsátási hullám zajlik.

Súlyos betegség után érte őt a halál.

Az EP idén is jutalmazza az újságírókat – a Daphne Caruana Galizia-díj összege 20 ezer euró.

Az Alkotmánybíróság szerint sérült az információs önrendelkezéshez való jog, amikor a bíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította el Németh Dániel újságíró keresetét, aki a Pegasus kémszoftverrel történt megfigyelésével kapcsolatban próbált hozzáférni a róla szóló titkosítási döntésekhez. Az újságírót a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) megbízásából Hüttl Tivadar képviselte az ügyben.


Keller-Alánt Ákossal, a bajba került Szabad Európa egyik volt tényfeltáró újságírójával erősítenek Uj Péterék lapjánál – értesült a Media1.

A külpolitikai újságíró, a Népszabadság volt moszkvai, havannai, római és pekingi tudósítója 83 éves volt.

Miközben általános erkölcsi alapelv, hogy a gyerekek nem felelnek szüleik tetteiért, Kocsis Máté láthatóan másként gondolja: a Telex munkatársát, Simor Dánielt támadta, amikor az újságíró megpróbálta megtudni, mit gondol a Fidesz frakcióvezetője az Állami Számvevőszék megállapításairól a Matolcsy-érában eltűnt MNB-s százmilliárdok ügyében. Egy videóban Kocsis Máté hol külföldről fizetett propagandistának nevezi a Telex újságíróját, hol pedig az édesapja miatt ekézte, ráadásul elferdítve egyes tényeket. Az esetről videófelvétel készült.