fbpx
Marina Ovszjannyikova az orosz Első Csatorna adásában, amint egy háborúellenes táblát tart fel.

Bűnösnek találta a bíróság a háború ellen élő adásban tiltakozó újságírót, Marina Ovszjannyikovát

A nő akár 15 év börtönt is kaphat egy, a közösségi médiában tett megnyilvánulása miatt.

Bűnösnek találta a bíróság csütörtökön azt a nőt, aki az Ukrajna elleni háború kitörése után nem sokkal, márciusban egy táblát tartott fel az egyik orosz tévécsatorna, a Pervij Kanal élő adása közben – írja a Telex a Reuters információja alapján.

Marina Ovszjannyikovát az orosz fegyveres erők lejáratásával vádolták meg. A nő a bíróságon abszurdnak nevezte az ellene felhozott vádat, és megismételte állításait, nem volt hajlandó visszavonni azokat, és azt mondta, nem is érti, mit keres a bíróságon, miért ítélik el – írja a Reuters.

„Ami itt folyik, az abszurd. A háború csupa szörnyűség, vér és szégyen” – jelentette ki Ovszjannyikova.

A táblás tiltakozás idején még az orosz tévétársaság újságírójaként dolgozó nőt először a tüntetéseket szabályozó törvények megsértése miatt bírságolták meg, de most a közösségi médiában tett bejegyzései miatt is megvádolták, amiért azt írta, hogy az oroszok ukrajnai tetteiért felelős személyek könnyen a nemzetközi bíróság előtt találják magukat.

Egy márciusban elfogadott törvény értelmében akár 15 év börtönbüntetésre is számíthat Ovszjannyikova a fegyveres erők lejáratásáért. „A per célja, hogy megfélemlítsenek mindenkit, aki ellenzi a háborút Oroszországban” – mondta Ovszjannikova a bíróságnak.

Mint arról a Media1-en már beszámoltunk, Kiril Klejmenov az orosz állami Pervij Kanal csatorna elnöke szerint a táblát feltartó munkatársuk „árulást” követett el a tábla feltartásával.    A nő később a német Die Weltnél helyezkedett el, az orosz és ukrán történésekről tudósított.

További hírek találhatók a Media1-en.

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások