
Máris felmondott a 168.hu közélet rovatának új vezetője – a Nyugati Fényhez igazol
Balogh Krisztina kevesebb mint három hónapot töltött a 168 Óra internetes szerkesztőségénél a közélet rovat vezetőjeként, ahová az új Indextől igazolt a nyár elején.

Balogh Krisztina kevesebb mint három hónapot töltött a 168 Óra internetes szerkesztőségénél a közélet rovat vezetőjeként, ahová az új Indextől igazolt a nyár elején.

Az elismerést a 2020-ban elhunyt újságíró fia vette át.

Míg a világ számos országa jelenleg is kimenekítő akciókat hajt végre Afganisztánban a tálib hatalomátvétel miatt, egy magyar újságíró, Novák András, az ATV munkatársa épp most utazott Afganisztánba a tálibok engedélyével. A Media1 kapcsolatba lépett az újságíróval, aki beszámolt a körülményekről és arról, hogyan került oda, ahonnan mások épp kaotikus körülmények között menekülni próbálnak.

Beszámolók szerint külföldi és afgán újságírók és segítőik után indítottak hajtóvadászatot a tálib fegyveresek.

Rövid időn belül ez már a második támadás újságírók ellen Hollandiában.

Csak idén legalább harminc médiamunkást gyilkoltak, sebesítettek meg, vagy raboltak el Afganisztánban.

Valószínűleg amiatt került célkeresztbe az újságíró, mert az általa vezetett The Insider című orosz nyelvű hírportált nemrég „külföldi ügynöknek” minősítette az orosz állam.

A Fidesz-frakció szerint Magyarországon maradéktalanul betartják a nemzetbiztonsági szervek a törvényeket. Stummer János, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke viszont feljelentéssel él.

Az újságíró a terület ellenőrzéséért egymással küzdő afgán biztonsági erők és a szélsőséges iszlamista tálibok konfliktusáról tudósított.

Az eset Amszterdam belvárosában történt.