
Rekordot döntött idén a bebörtönzött újságírók száma
Arra is fény derült egy friss jelentésben, hogy legalább 24-en veszítették életüket tudósítás közben.

Arra is fény derült egy friss jelentésben, hogy legalább 24-en veszítették életüket tudósítás közben.

Az újságíróknak kötelező egy olyan programot telepíteniük, amely akár adatgyűjtésre és megfigyelésre is használható, de más problémákat is talált a jogvédő szervezet a kínai média helyzetével kapcsolatban.

Más európai országokban beléphetnek a kórházak koronavírusos betegeket ellátó osztályaira a média munkatársai, Magyarországon azonban a mai napig nem lehetséges ez, csak a közmédia számára. Az ATV megkérdezte az Emberi Erőforrások Minisztériumát, miért van ez így.

A MÚOSZ azt várja, hogy végre ne csak aggodalmát fejezze ki a magyar médiahelyzet kapcsán az Európai Bizottság, hanem érdemben tegyen is végre amiatt, hogy a Fidesz hosszú évek óta állami forrásokból propagandamédiaként működteti a közszolgálati televíziót és a közrádiót, valamint a Magyar Távirati Irodát, és ezzel egyrészt tönkreteszi a teljes magyar nyilvánosságot, másrészt az Orbán-kormány állami pénzek segítségével eltorzítja a piaci versenyt, ami sérti az uniós versenyjogi szabályokat.

Bejelentették azt is, hogy az egész Európai Unióra érvényes médiaszabályozásról szóló törvényjavaslatot 2022-ben terjesztik elő, de már előtte tárgyalást indítanak az érintett felekkel.

Ismét állásfoglalás készül az Európai Parlamentben (EP) a magyarországi jogállamiság helyzetéről.

Már korábban is többször felmerült, hogy szükség lenne rá, egy sajtóértesülés szerint azonban akár már a napokban bejelenthetik.

Az Euronews tudósítója megkérdezte Vera Jourovát, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős alelnökét, hogy szerinte tiszták és tisztességesek lehetnek-e a 2022-es magyarországi parlamenti választások, így került szóba a médiahelyzet.

A norvég miniszterelnök szerint elfogadhatatlan, ami történt.

Egy tálib minisztérium felszólítása értelmében be kell fejeznie a műsorszolgáltatóknak a női szereplőket tartalmazó drámák és szappanoperák vetítését.