Új jogi eszközt javasol az Európai Bizottság azért, hogy erősítsék a választások tisztaságát a tagállamokban – olvasható az Euronews beszámolójában.
A csomag elsősorban a közösségi oldalakon közzétett fizetett hirdetések átláthatóságára, illetve a pártok finanszírozására vonatkozik és a korábbi jogszabályok kiegészítését jelenti majd.
Az erről szóló sajtótájékoztatón az Euronews tudósítója megkérdezte Vera Jourovát, a bizottság átláthatóságért és értékekért felelős alelnökét, hogy szerinte tiszták és tisztességesek lehetnek-e a 2022-es magyarországi parlamenti választások, mire Jourová a következőképpen felelt:
„A szabad és tisztességes választásnak több feltétele is van a tagállamokban. Ezek egyike a szólás szabadsága, illetve a szabad és sokszínű sajtó megléte. Természetesen Magyarország ügyében ez kérdéses, hiszen tudjuk, hogy sok aggályunk van a magyarországi sajtó helyzetét illetően. Nagyon gondosan figyeljük majd a helyzetet Magyarországon a választások előtt anélkül, hogy a választás folyamatába beavatkoznánk.”
Arra a kérdésre, hogy az állami infrastruktúra felhasználásra kampánycélokra olyan jelenség-e, amellyel a bizottságnak is foglalkoznia kellene, a következőképp felelt:
„Ez a nemzeti választási hatóságokra tartozik, nekik kell megvizsgálniuk azt, hogy betartják-e a választási törvényeket”.
A Media1 a napokban számolt be arról, hogy Irene Khan, az ENSZ jelentéstevője aggodalmának adott hangot a magyar médiahelyzet kapcsán, és már most, a jelentésének elkészítése előtt felszólítással élt az EBESZ és az ODIHR felé az ügyben.
Emellett beszámoltunk arról is, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes benyújtott egy törvényjavaslatot, amellyel az Országgyűlés felhatalmazást adna az Orbán-kormánynak a veszélyhelyzet alatt hozott, alapjogokat korlátozó kormányrendeletek hatályának meghosszabbítására, amelynek kapcsán a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) attól tart, hogy 2022 júniusáig visszatérhet a tüntetéstilalom. Ha ez megvalósul, a véleményszabadság korlátozását jelentené, és emiatt a választás demokratikus alapjai korlátozódnának.
További híreket talál a Media1-en!