fbpx
Európai Parlament.

A médiaszabadság helyzete és a Pegasus-ügy is szerepel az Európai Parlament legújabb, Magyarországról szóló állásfoglalásában

Ismét állásfoglalás készül az Európai Parlamentben (EP) a magyarországi jogállamiság helyzetéről.

A jelentés szerzői a 2018-as Sargentini-jelentés elfogadása óta eltelt időszak változásait veszik számba, és értékelésükben támaszkodni fognak az EP küldöttségének idei hazai látogatásán szerzett tapasztalataira. A Népszava által megismert jelentés összefoglalójában a delegáció leszögezi, hogy a helyzet 2018 óta nem javult, hanem inkább romlott. Szó esik benne például a magyar médiaszabadság helyzetéről:

„Továbbra is komoly aggodalmak merülnek fel az igazságszolgáltatás függetlenségét és a médiaszabadságot fenyegető veszélyek miatt”.

Nem mennek el szó nélkül a 2021 júliusában kirobbant Pegasus-botrány mellett sem:

„A Pegasus-ügy rávilágított, hogy aktivistákat, újságírókat és ügyvédeket fokozott állami megfigyelés alá vontak”.

Távozott egy kormánypárti újságíró a beszélgetésről

A 33 oldalas feljegyzés részletesen beszámol a küldöttség találkozóiról, melynek során a média képviselőivel is beszéltek. Elmondásuk szerint, bár a legtöbb eszmecsere konstruktív volt, a tárgyalókat nem mindig fogadták szívesen.

A Népszava a jelentést böngészve felidézett egy esetet, amikor a delegáció tagjai kormánypárti újságírókkal találkoztak:

A beszélgetés elején az egyik meghívott az EP látogatását pártpolitikai célokat szolgáló akciónak nevezte, majd távozott.

Mint arról a Media1 beszámolt, Gwendoline Delbos-Corfield, a 2021-ben Magyarországon járt uniós delegációvezető szerint a 2022-es magyarországi választások nem lehetnek tisztességesek, ha az ellenzék nem kap megfelelő teret a közmédiában.

Lapunk arról is hírt adott, hogy hamarosan az egész Unióra érvényes médiaszabályozás jöhet.

További híreket talál a Media1-en!

Kiemelt fotó: stock / Depositphotos
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások