
Megóvnák Orbánt és Macront a kritikus médiától
Az Azonnali szerint mindössze két kérdést tehet majd fel a magyar média, a másik két lehetőség külföldi újságírót illet meg.
Az Azonnali szerint mindössze két kérdést tehet majd fel a magyar média, a másik két lehetőség külföldi újságírót illet meg.
Videófelvétel készült arról, amint saját belépőkártyával jár ki- és be Orbán Viktor hivatalába, a Karmelitába Szánthó Miklós, a Közép-európai Sajtó és és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumi elnöke.
Nem érdekelte Nagy Katalint, az állami rádió műsorvezetőjét, hogy egy kormánytag ellen súlyos ügyben büntetőeljárás zajlik.
Néhány héttel ezelőtti ígéretünknek megfelelően folytatjuk A Juszt-ügy, avagy a kormányzati pánikbetegség anatómiája című könyv közzétételét az 1999-es megfigyelési ügyről.
Az RTL Klub egykori riportere, repülőpilóta, is szerepel a több mint 50 ezer telefonszámot tartalmazó adatbázisban, amely olyanokból áll, akiket a Pegasus kémszoftverrel történő megfigyelésre kiválasztottak. Korábban egyébként személyesen is felkereste Pető Györgyöt a TEK.
Folytatjuk Juszt László az 1999-es megfigyelési ügyről szóló könyvének közzétételét. A Media1 podcastjának Juszt László lesz a következő vendége, akivel a könyv témája mellett a személyével kapcsolatban az elmúlt években a sajtóban megjelentekről is beszélgetünk.
Juszt László, a Kriminális című bűnügyi magazinműsor és az azonos nevű, az első Orbán-kormány idején bezáratott lap tulajdonosa és főszerkesztője, aki az 1999-es megfigyelési-ügy kapcsán fontos leleplező dokumentumokat tett közzé, és akit emiatt annak idején letartóztattak és megpróbáltak ellehetetleníteni, úgy döntött, apránként, majd később teljes egészében is ingyenesen közkinccsé teszi a Media1-en a könyvének tartalmát.
Ismerős gyakorlat Magyarországról.
Sajátos módszertant választott Bohár a főpolgármester nemzetközi kapcsolatrendszerének felmérésére.
Magyarország második legnagyobb példányszámban értékesített közéleti hetilapja sokadjára jár így a kormány sajtóeseményeivel.