
Nyomoz a rendőrség a Getty fotósát a Hungaroringen ért erőszak miatt
A brit fotóst, Mark Thompsont egy Valton Security feliratú ruhát viselő biztonsági szolgálatos úgy megpofozta, hogy vérezni kezdett a szája.

A brit fotóst, Mark Thompsont egy Valton Security feliratú ruhát viselő biztonsági szolgálatos úgy megpofozta, hogy vérezni kezdett a szája.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletének a Media1-nek adott tájékoztatása szerint gyanúsítotti kihallgatásra még nem került sor a több hónapja tartó, a BRFK által folytatott nyomozásban, ami azután indult meg, hogy nyilvánossá vált egy hangfelvétel arról, hogy Fekete-Szalóky Zoltán, az Index főszerkesztője arról beszél, hogy szerinte elvárható, hogy Mészáros Lőrinc 100 milliója miatt ne írjanak meg bizonyos témákat, vagy legalább ne olyan hangsúlyosan.

Nagy kárt okozó üzleti titoksértésre és személyes adattal való visszaélésre hivatkozott feljelentésében a portál a BRFK-n.

A társaság az adóhatóság gyanúja szerint fiktív cégláncolatok felhasználásával csökkentette fizetendő adóját.

A kormány többek között újságírók és médiatulajdonosok, valamint közéleti és más szereplők telefonhívásait is lehallgattatta, megfigyeltette, ám a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség ezt törvényesnek találta.

Az adóhatóság a folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt az egyik legnagyobb hazai médiaügynökséget, az Initiative Media Kft.-t érintő nyomozás kapcsán az RTL Magyarországot és a Porsche Hungáriát is megkereste adatokért, de mindkét cég a Media1 megkeresésére hangsúlyozta, hogy házkutatásra nem került sor, cáfolva az ezzel kapcsolatban a piacon terjedő információkat. Eközben a TV2 több napja nem válaszol kérdésünkre, hogy őket is érinti-e a nyomozás.

A Media1 információi szerint az Initiative médiaügynökség ellen folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt folyik nyomozás. A történtek miatt többen attól tartanak, hogy késve juthatnak pénzükhöz a cég munkavállalói és azok a médiapartnerek, akiktől a vállalat médiafelületeket vásárolt a hirdetők számára, de a cégcsoport azt állítja, hogy az anyavállalat helytáll majd és rendezi a zár alá vett cég kintlévőségeit. Veszélybe került több nagy márka nyári reklámkampánya is, mivel egyes médiatulajdonosok azt tervezik, hogy azokat nem fogadják be a cégtől, de az Initiative és tulajdonosa arról biztosította a szerződéses partnereit, hogy az üzletmenet folyamatos marad és minden szerződéses kötelezettségüket maradéktalanul teljesítik.

A férfi azt szeretné elérni, hogy azt is mondják ki, nem történt bűncselekmény. Azt is elmondta, mi mindezzel a célja.

Rágalmazás miatt feljelentést tesz a cég.

A Nemzeti Nyomozó Iroda hivatalból indított vizsgálatot az ügyben.