
Nyomozás indult a Partizán ellen egy riportsorozat kapcsán
Egy pártelnök jelentette fel a YouTube-csatornát.

Egy pártelnök jelentette fel a YouTube-csatornát.

A Media1 heti háttérműsorának vendége volt Pethő András, a Direkt36 egyik alapító szerkesztője, akivel a Pegasus-ügy médiás szakmai vonatkozásairól esett szó.

Egy 38 éves sofőr és a hátsó ülésen vele utazó hatéves gyermek is életét vesztette abban a balesetben, amelynek Kristály Lehel a részese, illetve a rendőrségi nyomozás eddigi adatai szerint előidézője volt. Mások is megsérültek a balesetben.

A párizsi nyomozó ügyészség után most már a magyar is lép.

Az ügyészség a Mediapart francia oknyomozó portál két újságírójának panasza nyomán indít vizsgálatot, miután azt állítják, hogy telefonjukat megfigyelték a Pegasus nevű izraeli fejlesztésű kémszoftverrel.

A munkatársaik és olvasóik elleni esetleges bűnügyi eljárásoknak akarják elejét venni, miután nemrég nyomozás indult a portál ellen „szélsőségesség szításának” vádjával.

A nyári balatoni érzést és az Ötvös Csöpi filmek hangulatát szeretnék visszahozni a képernyőkre.

A csendőrség főparancsnoka a Cumhuriyet címlapján közzétett egyik fotón annak a Selahattin Yilmaznak az oldalán áll, akit a sajtóban a tavaly a koronavírus-járványra hivatkozva amnesztiával a börtönből kiengedett maffiavezér, Alaattin Cakici jobbkezeként azonosítottak.

A svéd hatóságok nem folytatják tovább az eljárást, amely azért indult egy héttel ezelőtt, mert a hírcsatorna tudósítója engedély nélkül videófelvételeket készített az uppsalai rendőrség épülete előtt egy tudósítás illusztrálásához.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak nem sikerült kiderítenie, hogy ki áll a rejtélyes Facebook-oldal mögött, melyhez a [email protected] e-mail cím társul, és amely rendszeresen a Fidesz politikai üzeneteit visszhangozza.