
Megszűnik a TV2 Csoport két kiemelt műsora
A jövő év elejétől nem lesz látható a FEM3 Café című délelőtti magazinműsor és a Joshi, a legjobb barát is lekerül a képernyőről.

A jövő év elejétől nem lesz látható a FEM3 Café című délelőtti magazinműsor és a Joshi, a legjobb barát is lekerül a képernyőről.

A GameStar utolsó esélye, ha az olvasói megmentik: ehhez 2500 új vagy meghosszabbított előfizetésre lenne szükség. A januári lapszám egyébként biztosan kimarad, rovatként a PC World magazinon belül jelennek meg.

Bus István szerint részben a modern férfi kép- és szerepminták változása áll az eddigi általa irányított férfimagazin bezárásának hátterében. Bus István egyébként házon belül, az APA Magazin élén folytatja tovább karrierjét, ezzel kapcsolatos terveiről is tájékoztatást adott.

Nem csak a Telekom kínálatából tűnik el a Megamax, mely már csak az év végéig látható.

Az eddig erősen közpénz-finanszírozott lap logójára ma ráillesztették a „betiltva” szöveget, hogy így tiltakozzanak az ellen, hogy Budapest új vezetése Tarlós István és több kerület eddigi gyakorlatával ellentétben nem akar közpénzmilliókat beletolni a lapba. A Lokál közölte: megtalálják a módját, hogy ezután is eljussanak az olvasókhoz.

Egy szegedi híroldal úgy tudja, hogy már decembertől beolvasztaná a fideszes médiaholding a Délmagyarország című lapba a Szegedma.hu oldalt. Megkérdeztük a Mediaworksöt, mik a terveik.

További átalakítás vár a fideszes médiaholdingra, legalábbis a 444 vasárnap megjelent cikke szerint, mely egyébként korábban már tagadott információkat közöl újként.

A Civil Rádió szerint elhibázott a Médiatanács döntése, mellyel nem hosszabbította meg a rádió néhány nappal karácsony előtt lejáró médiaszolgáltatási jogosultságát, de ez még nem jelenti automatikusan, hogy a Civil Rádió teljesen meg is szűnne. Szerintük nem pusztán a rádió léte, hanem a szabadság a tét.

Bár júniusban még úgy volt, csak nyári szünetre megy, továbbra sem üzemel az Olaj TV, a Fidesz-közeli üzletember által 2017-ben elindított internetes sporttévé, melynek egyik partnere számolt be a fejleményekről.

Új kedvezményrendszert dolgozott ki a UPC és a Vodafone, miután a két cég nemrég fuzionált. Az előnyök közül az egyik legfontosabb, hogy ezentúl ingyen hívhatók UPC hálózatból a Vodafone, illetve Vodafone hálózatból a UPC ügyfelei.