
Mégis meghosszabbította Lengyelország a TVN24 hírtelevízió működési engedélyét
Négy nappal az engedély lejárta előtt következett be a fordulat.

Négy nappal az engedély lejárta előtt következett be a fordulat.

A lengyel sajtó gyakorlatilag már kész tényként közli az államfő vétóját.

Az új ausztrál médiatörvény értelmében több médiavállalat tárgyalásokat kezdett a közösségimédia-óriással, azonban tartalmaikat nem találták alkalmasnak a Facebook News platformjára. Végül mégis megjelentek azon a tartalmaik – szerződés hiányában is.

Akkor is folytathatja a sugárzást az amerikai tulajdonú TVN24 lengyel hírcsatorna, ha az új médiatörvényt felhasználva ellehetetlenítenék a hatóságok.

Diszkriminációra hivatkozva perelnék be a lengyel kormányt.

Vera Jourová a lengyel médiatörvény kapcsán szólalt fel.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter azt is elmondta, hogy emiatt befektetésektől eshet el Lengyelország. A Discovery Networks a sajtószabadság elleni támadásként értékeli a TVN24-et érintő törvénymódosítás elfogadását.

A csatorna engedélye két hónapon belül lejár, és a lengyel parlament törvénymódosítással hozná nehéz helyzetbe a televíziót.

Szakértők közreműködésével útmutató készült a mától hatályba lépett új magyar törvény kapcsán, mely jelentősen korlátozza a nem heteroszexuális emberek média- és reklámjelenlétét. De mit lehet pontosan és mit nem, és milyen következményekkel számoljanak azok, akik megsértik az új szabályokat? Erről szól ez a cikk, valamint arról, hogy civil szervezetek újabb petíciót indítottak, mivel szerintük az alapvető jogok biztosának az Alkotmánybíróságra kellene küldenie a törvényt.

Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője és a MÚOSZ riasztotta az Európai Bizottságot.