
Ezt reagálta a médiahatóság arra, indít-e eljárást az MTI ellen, amiért a nemzeti hírügynökség elhallgatta az előválasztással kapcsolatos történéseket
Az NMHH válasza többféleképpen is értelmezhető.

Az NMHH válasza többféleképpen is értelmezhető.

A legnagyobb taglétszámú hazai újságíró-szervezet állásfoglalásban fejezi ki nemtetszését a médiahatóság és a Médiatanács elnökének múlt héten bejelentett lemondása kapcsán. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége szerint Karas Monika lépésével tovább erősödnek a kételyek Karas személyének pártatlanságával kapcsolatban.

Az országgyűlési választások évében így 13 milliárddal több pénze lesz az állami médiavállalatnak, mint 2021-ben. Kiderült az is, mennyiből működik jövőre a médiahatóság és a Médiatanács.

A Jobbik, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd politikusai közös közleményükben felháborítónak nevezik a Fidesz eljárását, kiegyensúlyozott médiaviszonyokat és tiszta választást követelnek, valamint bejelentik, hogy nem vesznek részt a továbbiakban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjait jelölő eseti bizottság munkájában.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció előválasztási miniszterelnök-jelöltjének a Media1-nek küldött pénteki részletes válasza után szombaton reggel a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje, Márki-Zay Péter is reagált végül lapunk szerdán este, a két ellenzéki jelöltnek azonos időpontban elküldött megkeresésére azzal kapcsolatban, milyennek látja az aktuális magyar médiahelyzetet és milyen lépéseket tenne e téren megválasztása esetén.

Ezzel újabb 9 évre Fideszhez közeli ember kerül a médiahatóság és a Médiatanács élére. Már az utódját is emlegetik.

A Médiatanács e heti ülésén elfogadta a Spirit FM működtetését hamarosan átvevő, Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatójának tulajdonában álló X and A Kft. ideiglenes, 180 napos médiaszolgáltatási jogosultsági kérelmét a Budapest FM 92,9 MHz frekvenciára, amelyet idén februárig a Klubrádió használt. E heti ülésén a Médiatanács ezenkívül újabb frekvenciát adott a kormányközeli megbízásairól ismert Litter-Biró ügyvédi iroda vezetőihez köthető LBK-cégek egyikének, és eldőlt az is, kap-e frekvenciát a Radu Morarhoz köthető Roma Rádió.

E heti ülésén eredményt hirdetett az NMHH Médiatanácsa a Budapest FM 96,4 MHz 10+7 éves hasznosítására irányuló, egyetlen pályázó részvételével zajló „versenyben”: a győztes egy kormányközeli pályázó. Több más frekvencia ügyével, továbbá egy termékelhelyezésről szóló tanulmányal és a médiaigazgatási szabályokat megsértő rádiók szankcionálásával foglalkoztak.

A frekvenciapályázat eredményhirdetése után 25 nap és több rákérdezés kellett ahhoz, hogy a médiahatóság végül nagy nehezen elárulja, hogy a Budapest 103,9 MHz körzeti frekvenciát még szeptember első felében elnyerő, egy kormányközeli megbízásairól ismert ügyvéd tulajdonában álló LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. milyen néven indít rádiót.

Az Európai Parlament Állampolgári jogi bizottsága, a LIBE pénteken befejezte magyarországi látogatását, amelynek során a kormánnyal, az ellenzékkel, újságírókkal és civil szervezetekkel, valamint az NMHH Médiatanácsának elnökével tárgyalt. Karas Monika, a Médiatanács elnöke csúsztatásokat tartalmazó közleményben nevezi sokszínűnek a magyar médiahelyzetet.