
Új funkciót tesztel a Facebookon és az Instagramon a Meta
A jövőben egy fiókközpontból lehet majd kezelni a két platformot.

A jövőben egy fiókközpontból lehet majd kezelni a két platformot.

Tizennyolc újságírót vettek őrizetbe a hatóságok Iránban a közel két hete zajló tüntetések alatt – közölte hétfőn a Bizottság az Újságírók védelmére (CPJ) nevű, New-York-i újságíró-jogvédő szervezet.

A különféle platformokon több százezres követővel rendelkező influenszerek idén hét kategóriában versenyeztek, a közönség pedig egy hónapon át szavazhatott a jelöltekre.

A közösségimédia-platform ma már 12 milliárd dollárral ér kevesebbet, mint amikor Musk ajánlatott tett a felvásárlására. Most rákényszeríthetik a tranzakció végrehajtására a Tesla-vezért.

Az újdonság azt is lehetővé teszi a szülők számára, hogy az Instagramon napi vagy heti időlimiteket és ütemezett szüneteket állítsanak be gyermekeik számára.

Nem először használ durva kifejezéseket az Egyesült Államok elnökére a jobboldali sajtó és maga Bayer.

Pedig még nem olyan régen indult el a Truth Social.

Idén már hatodik alkalommal díjazzák a közösségi média legnagyobb hazai sztárjait a JOY Social Media Awardon (JOY SMA). A közönség egy hónapon keresztül szavazhat a hét kategóriában induló 28 jelöltre. Új kategória idén a #képernyőkedvence, valamint versenybe szállnak a legjobb podcastok is. A #példakép címért roma aktivisták szállnak versenybe.

Olyan történt, amit sokan nem gondoltak volna: a világ egyik legnagyobb lélekszámú demokráciája felvette a kesztyűt a tech-óriásokkal szemben, és meglépte, amit senki nem hitt volna.

Elbúcsúzik a Facebook Live Shopping funkciója, ami lehetővé tette az élő, teleshophoz hasonló vásárlásokat.