
Otthagyja a Facebookot a közmédia Ausztriában
Az ORF elégedetlen a közösségi médiás platformmal.
Az ORF elégedetlen a közösségi médiás platformmal.
Interneten lesz elérhető az eddig a kábelhálózatokon és műholdon terjesztett M3 Tv, reagálta az MTVA az M3 megszűnéséről szóló, szombaton megjelent hírekre.
A Rókusfalvy Pál és lánya által vezetett Családi kör vasárnaptól lesz látható az állami tévében.
A híroldal nyitóoldalán egy pillanatok alatt eltűnő, néha cookie használatra figyelmeztető ablak miatt még ki is takart layerben egy 2017 januári hazugság miatt kérnek elnézést 2019 márciusában.
Megnyitottuk az MTI tudósítását arról, miket mondott Dobos Menyhért a közmédia díjátadóján.
Szürreális levelezést folytatott a Media1 a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal. A végén aztán kiderült, az RTLII veszélyt jelent a gyerekekre, míg az MTVA híradói és a TV2 ezek szerint annyira nem.
A közmédia kedden jelentette be a Közmédia Választási Iroda létrejöttét, melynek vezetője a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója.
24 óra alatt két furcsaság is történt a közmédia hírszolgáltatásainál. Már ha még furcsaságnak tartja valaki, hogy a hírekből lehagynak ezt-azt, jósolnak címben és nem korrigálnak azután sem, hogy kiderülnek a turpisságok.
A Médiatanács elmondta, miért nem lép fel a melegeket meggyógyítani kívánó Ez itt a kérdés című köztévés műsor ellen. Mutatjuk azt is, milyen egyéb ügyekkel foglalkozott még a testület e heti ülésén.
Nem először merült fel plágiumvád A Dal műsora kapcsán, de most be is bizonyosodott. Petruskát kizárták, ő azonban nem ért egyet.