
Megújult a nemzeti hírtévé, az M1
Öt évvel az M1 állami hírcsatorna nagy megújítása után elkészült és már látható az új vizuális megjelenés. A külső változik, de a beltartalom most nem.

Öt évvel az M1 állami hírcsatorna nagy megújítása után elkészült és már látható az új vizuális megjelenés. A külső változik, de a beltartalom most nem.

Élőben közvetítik a katolikus misét, hogy minél kevesebben menjenek az utcára.

A Médiatanács szerint kifogásolható, az etnikai kisebbségre vonatkozó tartalom volt hallható a Kossuth Rádióban Badar Sándortól, de az nem ütközött jogszabályba. A testület a Mobilaréna egyik, fehérneműs nőket tartalmazó anyagát is kritizálja, annak ellenére, hogy itt sem állapított meg tényleges jogsértést. Máris újrapályáztatják a Vörösmarty Rádió frekvenciáját.

Az egyik feketelistára került személy, a világhírű fiatal svéd klímaaktivista, Greta Thunberg mellett a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap is reagált a Politico azon hétfői cikkére, mely bemutatta, milyen módszerekkel tart vissza információkat, illetve tilt le embereket a magyar állami médiavállalat, illetve mit kell csinálni kényes témák esetén. Az MTVA az ügy kapcsán különböző hírportálokat kezdett vadul támadni.

Miközben az MTVA évről-évre több pénzből gazdálkodhat, ebből megint szép kis summa került a miniszterelnökhöz közelálló körökhöz. Jutott a pénzből Orbán Ráhel (a miniszterelnök lányának) tanácsokat adó stylistnak, Habony Árpádhoz közeliként ismert cégeknek, Fidesz-közeli ügyvédi irodáknak és a Médiatanács új tagjához közeli cég is szép summát számlázhatott.

A hétfőn elhunyt Csukás Istvánra emlékeznek, több alkotását is műsorra tűzik. A változások érintik a Kossuth Rádiót, az M2-t, az M5-öt és a Duna Tv-t is.

Vezetők címmel kap műsort a F1-es közvetítések vezető kommentátora.

A Magyar Távirati Iroda nem hajlandó beszámolni arról, hogy jogerősen is elvesztette a közmédia azt a pert, amit az állami médiavállalatnál gyakorivá vált hírhamisítások miatt az MTVA székházába belépő DK-s országgyűlési képviselők indítottak a kihajításukkal összefüggésben.

A megbízást elnyerő cégek között kormányközeli szereplők is felbukkannak, a telefonos kutatás során határon túli magyarokat is fel fognak hívni kérdéseikkel.

A Publicus Intézet közvélemény-kutatói kérdezték a budapestiek véleményét a főpolgármesterrel pár hete készített, az internet népét korábban nagyon megmozgató stúdióbeszélgetés kapcsán.