
Akadozik a DIGI műholdas szolgáltatása, gond van több csatorna elérésével is
A szakemberek már dolgoznak a hiba elhárításán.
A szakemberek már dolgoznak a hiba elhárításán.
Novák Katalin tegnap, hétfőn hirdette ki, hogy milyen összeállítású csapattal vág neki a köztársasági elnöki megbízatásának.
A humorista egyebek mellett arról is beszélt, hogy egyeztetni kell a műsorába érkező vendégeket, sőt, egyesekkel kapcsolatban aggályokat fogalmaznak meg a közmédiánál.
Dobos 2015 óta töltötte be a pozíciót, vezetése alatt számos botrány és súlyos cenzúrák történtek a Duna Médiaszolgáltatónál.
A műsorvezetőnek fogalma sem volt róla, kivel is ült le beszélgetni.
Egymás után két országúti kerékpáros sporteseményt is műsorra tűz a közmédia sportcsatornája.
Pánikkeltés közszolgálatilag.
Az Economia által készített régiós felmérésből az is kiderült, hogy a magyarok 7 százaléka szerint nincs is szükség független médiára.
A jobboldali médiamunkás egy interjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy a negyedik kétharmadot követően eljött a gesztusok ideje, és meg kell találják az emberek a hangot egymással. Reagált a közmédia őt ért támadására, és elmondta azt is, hogy szerinte miért nem fogalmaznak meg kritikát a kormányzattal szemben a jobboldali újságírók.
A nemzeti hírtévé munkatársai több napon át úgy tudósítottak a szlovéniai választásokról a hétvégén, hogy eközben Szlovákia zászlaját, illetve címerét tették ki a képernyőre.