közmédia

Kárász Róbert, az ATV műsorvezetője

Kárász Róbert mégis a Közmédia kreatívigazgatója lesz

Bár szombatról vasárnapra virradó éjszaka még helyreigazítást és bocsánatkérést követelt portálunktól a Közmédia (Duna Médiaszolgáltató) műsorait gyártó MTVA sajtóirodája, amikor a Media1 megírta, hogy a Közmédiához (tehát a Duna Médiaszolgáltatóhoz) / állami médiához igazol Kárász Róbert, az ATV volt műsorvezetője, illetve tagadták, hogy írásunk valós lenne, ma, hétfőn megtaláltunk egy cikket a Közmédia hírportálján, melyet végigolvasva kiderül, hogy Kárász tényleg a Duna Médiaszolgáltató Zrt., azaz a Közmédia kreatív igazgatója lesz, igaz, a korábbi hírrel szemben nem december elsejétől, hanem 2023 januárjától.

Kárász Róbert, az ATV Start műsorvezetője 2019-ben

Helyreigazítást követel az MTVA Kárász Róbert közmédiás kinevezése kapcsán, pedig a volt ATV-s műsorvezető maga is terjesztette, hogy az állami média kreatívigazgatója lesz

Az MTVA egy vasárnap hajnalban lapunkhoz eljuttatott közleményben azt állítja, hogy nem tervezi Kárász Róbert foglalkoztatását sem képernyősként, sem vezetőként. Ez azért érdekes, mert a Media1-nek többen is megerősítették Kárász Róbert közvetlen környezetéből, hogy Kárász maga is részt vett annak az információnak az elterjesztésében, hogy december elsejétől a közmédiánál lett kreatívigazgató. Végül hétfőn este a hirado.hu-n ismerték be, hogy Kárász tényleg kreatívigazgató lett.

Gajdics Ottó, a HírTV volt tartalomigazgatója, a Szabad Föld főszerkesztője az ATV Csatt című műsorában

Nagy beismerést tett Gajdics Ottó, a HírTV volt tartalomigazgatója, a Szabad Föld főszerkesztője

Gajdics Ottó az ATV Csatt című műsorában kijelentette, hogy bár tisztában van az ország gondjaival, mégsem vitatja meg a média nyilvánossága előtt ezeket. Amikor a stúdióban vele vitatkozók közül volt, aki mondta, ez nem összeegyeztethető az újságírással, azt mondta, nem tartja magát újságírónak, sőt kifejezetten kéri már egy ideje, hogy ne nevezzék őt annak. Huth Gergely főszerkesztő is mondott érdekeset: szerinte a közmédia félkatonai szervezet.

közmédia, mtva, székház. fotó: Ladányi András, Media1

KGB-t emlegető lejárató anyaggal ünnepli a Közmédia, hogy dupla győzelmet ért el a bíróságon és folytathatja a cenzúrákat

Jogerősen pert nyert a Kúrián a DK-val szemben a Duna Médiaszolgáltató (Közmédia), és eközben jogerőre emelkedett az a bírósági ítélet is, amelyet a Hatvani Járásbíróság hozott egy, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által, ugyancsak a Közmédia ellen indított perben. A legnagyobb ellenzéki párt és a legnagyobb hazai újságírószervezet is azt kifogásolta, hogy az MTI Országos Sajtószolgálat (OS) nem engedett ki egy-egy közleményt a benne foglalt bírálat miatt, vagyis cenzúra történt. Miután mindkét esetben az állami médiaszolgáltatónak adott igazat a bíróság, az állami médiaszolgáltató most a MÚOSZ-ról közölt lejárató anyaggal reagált a fejleményre.

Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató új vezérigazgatója egy 2012-es felvételen.

A közmédia vezérigazgatója nem lát problémát abban, hogy az M1 Híradó egy konteós riportjában olyanokat állított, hogy Gyurcsány szervezte az október 23-i tanártüntetést

Altorjai Anita, az Áder János volt köztársasági elnök egykori sajtósából lett újdonsült közmédiás vezérigazgató szerint úgymond a szerkesztői szabadság része, hogy Császár Attila, az M1 televízió tudósítója azt állította a Híradóban, hogy Gyurcsány Ferenc és a baloldal vitte utcára az idén október 23-i tanártüntetés résztvevőit. A Duna Médiaszolgáltató vezetője Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőnek azért írt erről, mert a politikus egy hivatalos levélben szóvá tette a tudósítás elfogult mivoltát, ami szerinte a médiatörvényt is megsértette.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások