
Jáksó László, Boros Lajos és Maksa Zoltán is visszatér a rádiózáshoz egy napra
Az online fogható rádióhálózat, a Mex Rádió már most készül a február 13-ra, a Rádiózás Világnapjára. Főszerkesztőjük a Media1-nek elmondta, mi várható.

Az online fogható rádióhálózat, a Mex Rádió már most készül a február 13-ra, a Rádiózás Világnapjára. Főszerkesztőjük a Media1-nek elmondta, mi várható.

A Media1-ben a nemrég elhunyt Frank Júlia gasztronómiai író újságíró barátjával, V. Kulcsár Ildikóval, a Nők Lapja újságírójával beszélgettünk arról, mitől is volt egészen különleges az az életút, amelyet a 76 évesen meghalt Frank Júlia bejárt, és milyen szellemi örökséget hagyott maga után.

„Annak még a látszatát is kerülni szeretnénk, hogy áldozatok lennénk. Nem vagyunk sem a magunk, sem mások áldozatai, még ha jól tudjuk is, hogy a NER-ben minden szinten szinte mindent megtesznek azért, hogy ne virágozzék minden virág” – írják közleményükben a színházművészeti lap szerkesztői.

A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárral készült interjú közben jól kivehető a kormány médiapolitikájának egyik legemlékezetesebb emléke.

80 perces exkluzív interjút készített a Media1 Podcast Vágó István egykori televíziós műsorvezetővel (Legyen Ön is milliomos!, Álljunk meg egy szóra, Van benne valami, Mindent vagy semmit, Kerékbár, Pókerarc stb.), aki az elmúlt években a televíziózással felhagyva mint közéleti szereplő, a DK (Demokratikus Koalíció) elnökségi tagja, politikusa nyilvánul meg különböző helyeken. Beszélgettünk a tévézésről, az MTV-s kezdetektől a tévés karrierjének RTL-es korszakától a TV2-nél történő lezárultáig sok mindenről, de természetesen nem kerültük ki a médiapolitikával kapcsolatos kérdéseket sem. Vágó István válaszolt arra, mit gondol arról, mikor volt jobb, a Kádár- vagy az Orbán-rendszerben, de az is előkerült, van-e stratégiája az ellenzéknek, hogy a 2010 óta folyamatosan újra- és újraválasztott Orbán-kormányt egyszer legyőzze.

A Magyar Hang közel öt évvel ezelőtti indulása óta Navracsics Tibor az első kormánytag, aki interjút adott az újságnak, amelyre valamiért jól láthatóan pikkel az Orbán-kormány.

A Media1 Podcastban sok mindent elárult önmagáról és a konferenciáival kapcsolatban, és tett egy bejelentést is a jövőt illetően.

Vágvölgyi B. Andrással a ferencvárosi lap főszerkesztői posztjáról történő, Baranyi Krisztina polgármester tudta nélkül megvalósuló leváltásáról, majd több hónappal később bekövetkező rehabilitásáról, és az ide vezető útról, valamint sok minden másról is beszélgettünk.

Konkrét feltételeket is szabtak az interjú kapcsán.

Fiala János egy több mint 70 perces, Torkos Matilddal készített portrébeszélgetés részeként szóba hozta Torkos Matild az Indextől történő júliusi elbocsátását és azt, hogy az Index vezetése letiltatta azt a választások előtti nagyinterjút megjelenés előtt, amit Torkos készített az ellenzék közös miniszterelnökjelöltjével, Márki-Zay Péterrel. A Fiala-Torkos beszélgetés sorsa majdnem nagyon hasonlóan alakult, mint Torkos Matild Márki-Zay Péterrel készült interjúja, ugyanis Torkos a felvétel után váratlanul megtiltotta Fialának, hogy leadja a Keljfel Jancsi vele készült beszélgetését. Több hét után azonban megtört a jég: Torkos meggondolta magát, így végül Fiala közzétehette a beszélgetést.