
Büntetőfeljelentést tett az Index
Nagy kárt okozó üzleti titoksértésre és személyes adattal való visszaélésre hivatkozott feljelentésében a portál a BRFK-n.
Nagy kárt okozó üzleti titoksértésre és személyes adattal való visszaélésre hivatkozott feljelentésében a portál a BRFK-n.
A vezető hírportálok mind érdeklődést tanúsítottak a 168 Óra új főszerkesztőjének és helyettesének kinevezése iránt, kivéve az Indexet, ahol Fekete-Szalóky Zoltán, a lap főszerkesztője, bár nagyon is találkozott a hírrel, sőt kommentálta is azt a szerkesztőségben, jobbnak látta, ha inkább ők nem számolnak be arról, hogy az elődje, a volt Index-főszerkesztő és vezérigazgató, Szombathy Pál került a hetilap élére. Pedig eddig mindig érdekelte az Indexet, ami a 168 Óra körül történik. Megkérdeztük, mi van emögött, és egy meglehetősen zavaros és frusztrált válasz érkezett a laptól.
Nem tetszik az Indexet tulajdonló Indamediának a tényfeltáró cikkünk, amiben megírtuk, hogy megakadályozta az Index-vezetés Torkos Matild Márki-Zay Péterrel készült tavaszi, választás előtti interjújának publikálását, és hogy milyen körülmények között váltak meg most a védett korú és súlyos betegséggel küzdő, betegállományból visszatérő főmunkatársuktól.
M. Lengyel László, a Sajtószakszervezet elnöke azt nyilatkozta a Media1-nek, hogy az Indextől elbocsátott főmunkatárs nyugdíjhoz közeli, úgynevezett védett korú munkavállalónak minősül, akire egy átlagos munkavállalóhoz képest eltérő jogi szabályok vonatkoznak: védett korban lévő munkavállaló esetében a munkáltató, így jelen esetben az Index.hu Zrt. nem hivatkozhat átszervezésre egy elbocsátásnál.
A Media1 megtudta, hogy az Index egyik legfőbb vezetője megakadályozta az áprilisi országgyűlési választásokat megelőzően Torkos Matild, az Index egyik főmunkatársának Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölttel a lapvezetés tudtával felvett, majd az interjúalany sajtósa által jóváhagyott, lektorált kész interjú megjelenését. Úgy tudjuk, azzal hitegették az újságírót, hogy majd publikálják az interjút az ellenzéki jelölttel, ha Orbán Viktor is interjút ad, amire azonban nem került sor. Az interjút készítő, súlyos betegséggel küzdő, nemrég kórházi kezelésen is áteső szenior újságírót, amint arra az első adandó alkalom nyílt, nem épp humánus körülmények között pár napja, a betegszabadsága lejárata utáni napon elbocsátották. Az Index vezetősége a Media1 érdeklődésére azt mondta: 48 órát kér, hogy magyarázatot adjon a történtekre. Megkerestük az érintetteket és több más, az ügyre közeli rálátással bíró személlyel is beszéltünk most következő cikkünk elkészítését megelőzően.
Ennek keretében például az ATV műsorvezetői felbukkannak az Index portál egyes műsoraiban, de az Index és az ATV vezérigazgatójának a Media1 érdeklődésére adott válaszaiból az is kiderül, hogy az együttműködés várhatóan több más területre is kiterjed majd a két médiavállalat között.
A Media1 információi szerint Torkos Matild, az Index főmunkatársa betegszabadságról tért vissza, amikor közölte vele a lap vezetősége, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a munkájára. Az Index vezérigazgatója szerint ez belügy.
A Media1 megtudta, hogy Szombathy Pál az Index 2020-ban, a tömeges távozásokkal egyidejűleg kinevezett főszerkesztője és vezérigazgatója lesz a 168 óra új főszerkesztője. Szombathy egykori indexes helyettese, Sztankóczy András is a 168-hoz igazol, méghozzá főszerkesztő-helyettesi pozícióba.
Vaszily Miklós, a Mészáros Lőrinc-közeli TV2 Csoport igazgatósági elnöke egy most megjelent lapinterjúban arról beszél, hogy meg akarták venni az RTL Croatiát, ám az végül meghiúsult, most viszont Szerbiában terjeszkednének. Az interjúban emellett szóba került a Magyarországon bevezetésre váró reklámadó, a streaming piac jelentette kihívások, a TV2, az Index és az Indamedia helyzete, valamint az is, mi lesz pontosan a Pesti TV stábjával és miért csukják be a csatornát. Utóbbi médiumoknál Vaszily szintén tulajdonosként van jelen.
Varga Endre lett a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete elnöke és az Indamediához tartozó Totalcar ügyvezetője.