
A támogatók számában a Telex már lepipálta az Indexet
Nyolc nap alatt 30 ezer támogatót gyűjtöttek össze.

Nyolc nap alatt 30 ezer támogatót gyűjtöttek össze.

A kormánypárti publicista az Azonnalinak adott interjúban azt mondta, büszke arra, hogy ezt a rendszert szolgálja, elmesélte, hogyan és miért cselezte ki a lakástörvényt, hogy ingatlanhoz juthasson a Budai Várban, de az Index körüli történésekről is elmondta a véleményét és szó esett a beszélgetésben Simicska Lajosról is.

A 444 találata szerint a megújuló Index homlokegyenest másként írt a kormányhoz közeli személyről mint a nemrég távozó régi stáb, mely annak idején leleplező jellegű írást közölt a kormánymédiában rendszeresen megszólaltatott, számos vicces Coub-videóból is ismert Nógrádiról.

A díjat odaítélő német szervezet egyúttal szolidaritását fejezi ki a lapot tavaly decembertől idén július közepéig irányító főszerkesztőnek.

Más fejleményeket is bejelentettek Uj Péterék.

A Zsoldos Péter-díjjal is kitüntetett ismert író-újságíró és egyetemi oktató a Szabad Föld rovatvezetői székéből igazol a megújuló Index.hu-hoz. Korábban olyan helyeken is dolgozott mint a Magyar Hírlap, a Zóna.hu, a Világgazdaság vagy épp a 168 Óra. A Media1-nek elmondta, miért mondott igent az Index ajánlatára.

Balogh Ákos Gergelyt, az Index új főszerkesztő-helyettesét – aki korábban a Mandiner.hu-nak volt a főszerkesztője és akinek a cége korábban az orbanviktor.hu-nak volt az üzemeltetője – az elhíresült Gerényi-tervet kitaláló Gerényi Gábor résztulajdonában lévő Azonnali.hu podcastjában Urbán Ágnessel, a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával ültették össze egy vitára. BAG az interjúban megkérdőjelezte a távozó indexesek hősiességét, Urbán viszont azt mondta, sokan egzisztenciájukat tették kockára a felmondásukkal. Szó esett a Gerényi-tervről, ami lehet, hogy most mégis meg fog valósulni, és Vaszily Miklósról, az Indamedia társtulajdonosáról is elmondták a felek az eltérő véleményüket.

A Media1 megerősített értesülése szerint elhelyezkedett a Magyar Hangnál Molnár Csaba, az Index volt munkatársa.

Munk Veronika, az Index volt főszerkesztő-helyettese jelentette be egy olvasói támogatást kérő videóban pénteken, hogy Telex néven készülnek új hírportált indítani egykori munkatársaival. Bár a telex.hu internetes végződés hátteréből akár arra is lehetne következtetni, hogy a távozó indexesek előre megsejthették Dull Szabolcs főszerkesztő július 22-i kirúgását, Kárpáti Márton alapító a Media1-nek azt mondta, nem erről van szó.

Nagy Attila Károly lett a nyomtatott magazin felelős szerkesztője. Más személyi változások is vannak a PPH Media lapjánál.