
A Pesti TV félmilliárdos veszteséggel zárt az első, csonka évében
A csatorna azóta is anyagi gondokkal küzd.

A csatorna azóta is anyagi gondokkal küzd.

Huth Gergely, a kormányközeli PestiSrácok főszerkesztője azt mondta a Media1-nek, olvasói adományokból próbálják átvészelni az őket is nagyon hátrányosan érintő idei jelentős adóemelést, mely a világjárvány ellenére kivett csak a lapkiadó büdzséjéből több tízmillió forintot. Korábban a lapnál még tarhálásnak nevezték, ha valaki pénzt gyűjt.

Huth Gergely, a Pesti TV programigazgatója és a PestiSrácok internetes oldal főszerkesztője a Media1 érdeklődésére Spöttle kinevezése kapcsán nyilatkozott a lap és a tévé személyi hátterével kapcsolatban.

Dévényi Istvánnak Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal kellett volna vitáznia a média helyzetéről.

Állami díjat kapott Belénessy Csaba, ahogyan Huth Gergely, a Pestisrácok főszerkesztője is.

Huth Gergely, a Pesti TV programigazgatója jelentette be a változásokat.

A feljelentést az a Magyar Hangnál dolgozó újságíró tette, akinek a szexuális irányultságának közlésével azt a látszatot keltették, hogy pedofil, holott állítása szerint nem létesített szexuális kapcsolatot 18 év alattiakkal. A különleges személyes adatok publikálása miatt, ha később a bíróság bűnösnek találja, Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője és társai akár két év szabadságvesztést is kaphatnak.

György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője szerint újabb tervezett akció indult a kritikus magyar sajtó ellen, amikor a PestiSrácok alaptalanul pedofília elkövetésével vádolta meg szerkesztősége egyik tagját. A főszerkesztő határozottan kiállt a kormányközeli lap által megtámadott munkatársa mellett.

Huth Gergely, a Mészáros Lőrinc közeli új tévécsatorna programigazgatója, aki a PestiSrácok főszerkesztőjeként is ismert, azt nyilatkozta, hogy új hangot szeretnének vinni a jobboldali médiába.

A Pesti TV országosan elérhető lesz, és a DIGI kivételével minden nagyobb műsorterjesztő alapcsomagjában elérhető lesz.