
Eldőlt: megszűnik a Pesti TV!
A Media1 információi szerint két hónap múlva lesz látható utoljára a Huth Gergely nevével fémjelzett és Mészáros Lőrinchez köthető kormányközeli tévécsatorna programja.

A Media1 információi szerint két hónap múlva lesz látható utoljára a Huth Gergely nevével fémjelzett és Mészáros Lőrinchez köthető kormányközeli tévécsatorna programja.

Az egyelőre elsőfokú, nem jogerős ítéletben megítélt összeg a lap eddigi történetében rekordnak számít. A pert Majtényi László, az ORTT egykori elnöke, volt adatvédelmi biztos, az ellenzék korábbi köztársaságielnök-jelöltje indította.

Huth Gergely, a Pesti TV programigazgatója szerint a tévé ezzel a műsorral akar jobban „beágyazódni” a közösségi médiába. Az adásban a műsorvezető kifejezetten ajánlotta az oroszbarát honlap látogatását.

Nem hajtotta végre önként a PestiSrácok a bíróság jogerős ítéletét, de Lengyel Róbert polgármester végrehajtási eljárást kezdeményezett a médium ellen, ami azután sikerrel végződött.

A napokban megjelent Így beszélnek ők a Sajtóklubban című kordokumentum szerzőjével interjúzott a Media1 Podcast. Az epizódban sok-sok kisípolásra volt szükség.

Vaszily Miklós, a Pesti TV társtulajdonosa a Media1-nek azt mondta, aktualitását vesztette Huth Gergelyék tiltakozása. Megkérdeztük Vaszily-t a csatorna nézettségével kapcsolatos problémákról és a csatorna jövőjéről is érdeklődtünk.

Elérhetetlenné vált a kormánypárti tévécsatorna, a Pesti TV alvállalkozójánál foglalkoztatott szerkesztők és műsorvezetők Huth Gergely programigazgató által is aláírt, az ellehetetlenítésük elleni csütörtöki tiltakozó nyilvános levele.

Ellehetetlenüléstől tart a Pesti TV csapata: azt írják, már két hete szerződés és finanszírozás nélkül, teljes bizonytalanságban készítik a Pesti TV tartalmait. Vaszily Miklós, a Pesti TV tulajdonosa a Media1-nek azt mondta, tájékozódik az ügyről, későbbre ígér tájékoztatást.

Nagyjából egy nap alatt a második műsorvezető távozásáról érkezik hír a kormányközeli tévécsatorna háza tájáról.

A Media1 értesülése szerint eltűnik a Pesti TV képernyőjéről Vincze Emília, a tavaly ősszel elindult kormányközeli tévécsatorna több műsorában is látható műsorvezető. A Pesti TV-vel szimbiózisban működő PestiSrácok lapunkat kommunistázva reagált.