24.hu logó

Pert vesztett Bayer Zsolt a 24.hu-val szemben

Az ítélet jogerős. A Fidesz-közeli újságíró olyat próbált helyreigazíttatni, amelyet a portál jogszerűen közölt.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

Bayer Zsolt jobboldali publicistáról (a Fidesz ötös számú párttagsági könyvének birtokosáról) a 24.hu még tavaly áprilisban megírta, hogy mindössze 32 ezer forintért bérel egy 48 négyzetméteres önkormányzati lakást a budai Várban. Bayer ezután helyreigazítási kérelmet küldött a szerkesztőségbe: azt követelte, a lap közölje le, hogy ezt a bérleti díjra vonatkozó tényt „abban a hamis színben tüntette fel a portál, mintha a lakásbérlet összefüggésben állna politikai hovatartozásával” és a bérleti díjat politikai kapcsolatainak köszönhetően állapították volna meg.

A 24.hu akkor arra is rámutatott, hogy lakáscsere esetén az I. kerület lakásrendelete alapján úgynevezett költségelvű lakbért fizet az új bérlő, ám az önkormányzat új szerződéskötés esetén bármikor felülbírálhatná a bérleti díjat, és a rendelet módosításával emelhetne azon, hogy a kerületet ne érje vagyonvesztés.

A 24.hu mai írásából kiderül, hogy a Fővárosi Törvényszék jogerős ítélete megállapította: a felperes Bayer Zsolt sem állította azt, hogy hamis tényeket közölne a hírportál. A bíróság szerint tény, hogy Bayer Zsolt 31.737 forintos költségelvű lakbért fizet, az pedig, hogy ez meglehetősen alacsony összeg, olyan véleménynyilvánítás, ami miatt helyreigazításnak nem lehet helye. A bíróság szerint a költségelvű lakbér összehasonlítása a jóval magasabb, piaci alapon számolt lakbérekkel nem tünteti fel a valóságot hamis színben.

A bíróság amellett, hogy az önkormányzati lakások bérleti díja közügy, azt is kihangsúlyozta, hogy ha egy közszereplő bármilyen módon a közpénzekkel kapcsolatba kerül, az közérdeklődésre tart számot, ezért a cikk közlése jogszerűen történt.

A 24.hu egyébként még a cikk megjelenésekor videóriportban is teret adott Bayer Zsolt a lakásbérlettel kapcsolatos megszólalásának.

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

Pesti Hírlap 0. szám

Szerdán megjelenik a Pesti Hírlap

A Media1 információi szerint Budapest hétfőn mégis megadta a rikkancsos terjesztéshez szükséges engedélyt Kerényiéknek, igaz, egyelőre csak egyszeri engedélyről van szó.

Jonny Round, The Sound Agency ügyvezető előad a Brandfestival konferencián Budapesten

Így segíthet vagy árthat a hang egy márkának

Jonny Round, a The Sound Agency igazgatója is előadást tartott a nemrégiben Budapesten megrendezett Brandfestival konferencián. A Sound Businessről, vagyis arról beszélt, hogyan segítheti az értékesítést, illetve a márkázást a hangok megfelelő használata, illetve hogyan üthet vissza, ha valaki nem körültekintő.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!