
Pert vesztett a 444 az Apák az Igazságért Közhasznú Egyesülettel szemben
Egy 2020 elején megjelent interjúban szereplő kijelentés kapcsán nyert pert az egyesület a lap kiadójával szemben.
Egy 2020 elején megjelent interjúban szereplő kijelentés kapcsán nyert pert az egyesület a lap kiadójával szemben.
A férfi azt szeretné elérni, hogy azt is mondják ki, nem történt bűncselekmény. Azt is elmondta, mi mindezzel a célja.
A bíróság szerint megsértette Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait a weblap, amikor a magánéletével összefüggésben cikkezett tavaly.
Hiába nyert másodjára is pert az Átlátszó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság ellen, az a márciusban jogerőssé vált ítélet ellenére sem mutatja meg az élelmiszercsomagokkal kapcsolatos közérdekű adatot.
Dömötör fordult a bírósághoz, mert szerinte az Alfahír megsértette a jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát.
Miután az egyesület keresetét a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította, most a Médiatanácshoz fordulnak segítségért.
Egy nő azzal vádolja Kalamárt, hogy az ő regényét felhasználva készültek el a széria egyes részei, Kalamár és a stáb többi tagja szerint viszont a nő alaptalanul vádaskodik.
Idén már a sokadik perét nyeri a kormánypárti sajtóval szemben az Együtt volt elnöke. Most egyszerre 104, a Mediaworks lapjai által közölt cikk miatt nyert pert a Fővárosi Törvényszéken
Hiába fellebbezett a szaktárca a Mészáros Lőrinc és Szíjj László keményítőgyárának nyújtott pénzügyi támogatásra vonatkozó adatigénylés ügyében.
Bayer Zsolt korábban publicisztikában írta le, hogy a lap munkatársát börtönbe kellene zárni.