
Helyreigazítást közölt a Ripost Hadházy Ákosról
Négy éve és nyolc hónapja írták a valótlanságot.

Négy éve és nyolc hónapja írták a valótlanságot.

Egy fiatal sikerrel perelt be több kiadót, amiért elmondása szerint azok hagyták, hogy Facebook-bejegyzéseik alatt személyét sértő, rágalmazó kommentek is megjelenjenek.

Miután az Origo ellen már végrehajtást rendelt el a bíróság, amiért hónapokon át szabotálta a jogerős ítéletet, mely helyreigazítás közlésére kötelezte.

Pert vesztett a KESMA-hoz tartozó Origo és a Bama is elsőfokon.

Az ellenzéki politikust Bodolai László ügyvéd, az Index.hu Zrt. volt igazgatósági elnöke képviselte a perben.

Egy pártelnök jelentette fel a YouTube-csatornát.

A szlovén legfelsőbb bíróság felfüggesztette hétfőn a közigazgatási bíróság azon döntését, amely helyt adott a szlovén állami hírügynökség (STA) kérelmének, hogy helyezze hatályon kívül az STA finanszírozására vonatkozó kormányrendeletet, ugyanakkor kijelentette: az államnak kötelessége – az állami hírügynökség üzleti tervével összhangban – finanszírozni az STA-t 2021-ben.

A főszerkesztőt azonnal felmentették a munkavégzés alól. A kirúgott vezető munkaügyi bírósághoz fordul.

Az apát és két fiát ábrázoló fotót úgy állították be, mintha azon egy meleg pár lenne gyermekével.

A fehérorosz legfelsőbb bíróság augusztus 27-én fogja elbírálni a Fehérorosz Újságírók Szövetségének (BAZS) feloszlatására vonatkozó keresetet – erről a BAZS számolt be Telegram-csatornáján.