
Egy volt indexes és egy 24.hu-s is a 444.hu-hoz igazolt
Más fejleményeket is bejelentettek Uj Péterék.

Más fejleményeket is bejelentettek Uj Péterék.

Az Index volt politikai újságírója szerint emiatt alaptalan Dull Szabolcsra, az elbocsátott főszerkesztőre tolni a felelősséget amiatt, amiért a 24.hu-hoz került az Index kiszervezésével kapcsolatos, az igazgatósági ülésen megvitatott elképzelés. Fábián Tamás a Media1 műsorának adott interjúban azt is mondta, éveken át úgy járt be dolgozni, hogy a Fidesz bármikor megnyomhatja a piros gombot és akkor vége a munkahelyének. Szerinte ilyesmi történhetett.

Földi László kormányközeli biztonságpolitikai szakértő, az Átlátszót több bűncselekmény elkövetésével megvádoló és a portál oknyomozásához használt motorcsónak likvidálását felvető szavairól az a 24.hu számolt be, amelyet Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos azzal fenyegetett meg, hogy (újabb) lejárató fotókat közölnek a portált tulajdonló Varga Zoltán üzletemberről.

A Media1 információi szerint a GVH nemrég végzéssel tette nyilvánvalóvá, hogy ismételten sem vizsgálja érdemben az RTL Magyarország és a 24.hu-t is tulajdonló Centrál Digitális Média összefonódására vonatkozóan évekkel ezelőtt benyújtott kérelmet – annak ellenére, hogy a vizsgálat lefolytatására kötelezte nemrég a Kúria a versenyhatóságot. Az ügy megint bíróságra kerül.

A Media1 által megszerzett többoldalas döntéselőkészítő dokumentum szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakértői eredetileg engedélyezni javasolták, hogy az RTL Magyarország felvásárolja az egyebek mellett a 24.hu-t is működtető Central Digitális Média 30 százalékát, és részletesen le is vezették, miért nem lenne akadálya az ügyletnek a médiapiac sokszínűsége szempontjából. Aztán jött egy rejtélyes fordulat és a szakemberek javaslatát valamiért felülírták… Megkérdeztük az NMHH-t is, hogyan fordulhatott elő mindez.

Az Átlátszó.hu főszerkesztője szerint a konkurencia nyer azzal, ha az Index lejjebb sorolódik vagy jelentéktelenebbé válik.

A lap szerint morálisan megkérdőjelezhető módon szerez olvasókat Facebook-hirdetésekkel az Index körüli helyzet kapcsán a 24.hu.

A Media1-et működtető, 2001 óta változatlan tulajdonosi hátterű vállalkozás várhatóan jogi elégtételt kér az Origo.hu és annak tulajdonosa, a Mediaworks, azaz a Fidesz-közeli médiaholding ellen.

A Central Médiacsoport tulajdonosa a Politicónak nyilatkozott, ahol amellett, hogy elmondta, mit gondol az Index körüli helyzetről, beszámolt arról is, hogy milyen háború folyik a 24.hu megszerzéséért.

Míg a nem kormánypárti sajtó hetek óta az Index körüli fejleményekkel és a lap jövőjével foglalkozik, a héten a kormánysajtóban tovább folytatódott a Varga Zoltán, a 24.hu és több más internetes és nyomtatott médiumot működtető Central Médiacsoport tulajdonosa ellen hetek óta tartó támadássorozat, mely kísérteties hasonlóságot mutat az Index egykori tulajdonosa, Spéder Zoltán elleni korábbi háborúhoz, és időzítése sem tűnik véletlennek.