A TikTok videómegosztó portálról vett példát két fiatal, akik a Magyar Nemzet és a megyei lapok szerint „melegpropagandát” terjesztettek. Egy anyuka így panaszkodott erről a lapnak:
„A gyerek azzal jött haza, hogy a tanítást követően a legjobb barátnőjével szivárványos zászlókat rajzoltak, majd ezeket tiltakozásul kiaggatták a környéken. Beszélgettem vele, kíváncsi voltam, mégis mi ellen tiltakoztak, azt felelte, a melegek megkülönböztetése ellen. Nem tudtam, honnan hallott ilyesmiről, ezért igyekeztem utánajárni.”
A Magyar Nemzet ezután „leleplezte” a Bytedance által működtetett kínai közösségi médiás felületet, a TikTokot mint a fiatalok egyik kedvenc videómegosztóját. A NuHeadz Talent 2020 eleji, a Media1 által is ismertetett kutatására hivatkoznak, amelyben azt vizsgálták, Magyarországon kik használják ezt az alkalmazást. E szerint a felhasználók 76 százaléka a 11–18 éves korosztályba tartozik, ugyanakkor 20 százalékot alkotnak a 18–24 év közötti felhasználók. A TikTok tehát különösen népszerű a tinédzserek körében.
A lap olyanokat állított, hogy a TikTok „tele van LMBTQ-propagandaanyaggal” és ez nem véletlen, mert a videók készítői pontosan erre a korosztályra szeretnének hatást gyakorolni.
A lap ezután felidézte, hogy az Országgyűlés idén júniusban fogadta el azt a törvényt, amely a lap megfogalmazása szerint „a gyerekeket az internetről eredő pedofil bántalmazástól” igyekszik megóvni. Az LMBTQ-propagandában a Magyar Nemzet állítása szerint ez kifordítva jelenik meg: az, hogy a törvényt az Országgyűlés szavazta meg, homályba vész, helyette a kormány jelenik meg, mint egyfajta totalitárius hatalom, amely megfosztja a 18 év alattiakat, hogy információhoz jussanak a szexualitásról.
„Az újonnan közzétett videókban a kiforgatott törvényértelmezés és az LMBTQ-közösség tagjai elfogadásának kérdése egybemosódik, mivel a kereső egy helyre gyűjti az összes LMBTQ-témájú posztot. Vagyis miközben a frissen megszavazott törvény éppen azt szeretné elérni, hogy a szexuális irányultság megélésének társadalmi vonzata ne legyen téma a 18 év alatti fiatalok számára az iskolában, a TikTokon ez kikerülhető, sőt, a téma a sokszorosára dagasztható.”
– írja konklúzióként a kormánypárti kötődésű lap.
A Magyar Nemzet írásának közlése után mintegy 20 perccel az írás viharként söpört végig az ország megyei lapjain. Ezen nem kell csodálkozni, mert a KESMA alá tartozó Mediaworks máskor is előszeretettel osztotta tovább a kormány vagy a miniszterelnök központi gondolatait. Az egyik legelhíresültebb, amikor a karácsonyról minden megyei lap szerkesztőjének Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő-sorosozós-migránsozós interjúja jutott az eszébe.
A nemrég elfogadott törvény – mely bírálói szerint az orosz propagandatörvény mintájára összemossa a homoszexualitást a pedofíliával és korlátozza az LMBTQ emberek médiajelenlétét – jelentős tiltakozást váltott ki, nem csak belföldön, de külföldön is. Nagyszabású tüntetést is tartottak ellene, illetve számos civil és szakmai szervezet, valamint vállalat tiltakozott ellene, de az Egyesült Államok mellett az EU tagállamainak többsége és az Európai Bizottság is aggályainak adott hangot, ezekről itt írtunk.