MTVA / Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, Kunigunda útja, Budapest

Nagy változásokról számolt be a közmédia ideiglenes vezetése: milliárdos megtakarítás, visszatérő műsorok és új hírszolgáltatás

Csaknem 7 milliárd forintos megtakarításról, műsorok megszüntetéséről és visszatéréséről, valamint az új hírszolgáltatás várható indulásáról is beszámolt a közmédia megbízott vezetése, mely az irányítás átvétele óta eltelt első két hét eredményeit összegezték.

A Media1-hez is eljuttatott közleményben összegezte az elmúlt két hét történéseit a közmédia megbízott vezetése, amely július 7-én vette át az intézmény irányítását. A közlés szerint az első 14 napban csaknem 7 milliárd forint megtakarítást sikerült elérni, miközben megkezdődött a szervezet gazdasági, jogi és szakmai átvilágítása, valamint a műsorstruktúra átalakítása is.

A megbízott vezetés közlése szerint jelenleg több tízezer oldalnyi szerződést és dokumentumot vizsgálnak át. Külön ellenőrzik a nagy értékű gyártási és informatikai szerződéseket, valamint a politikailag érintett gazdasági szereplőkkel kötött megállapodásokat is.

A tájékoztatás szerint több esetben felmerült annak gyanúja, hogy egyes szerződések nem a valós gazdasági tartalmuknak megfelelően jöttek létre. Amennyiben ezt a részletes vizsgálat is alátámasztja, a közmédia vezetése jogi lépések megtételét ígéri.

Milliárdos megtakarításokról számoltak be

A közmédia megbízott vezetése azt közölte, hogy az év hátralévő részére vonatkozó műsorgyártási szerződéseknél eddig közel 3 milliárd forint értékben születtek döntések olyan tartalmak megszüntetéséről, amelyeket pazarlónak, szakmailag nem indokolhatónak és az adásbiztonság szempontjából nélkülözhetőnek minősítettek.

A műsorok értékelésénél a közlés szerint figyelembe vették többek között a nézettséget, az előállítás költségeit, a külső gyártópartner szakmai és szerződéses megfelelőségét, a korábbi politikai elithez fűződő esetleges függőségét, valamint azt is, hogy az adott tartalom belső gyártásban olcsóbban elkészíthető lenne-e.

Jelentős megtakarításról számoltak be a sportközvetítési jogokkal kapcsolatban is. A Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) kötött megállapodás alapján az NB I. és a kapcsolódó közvetítési jogokat egy évvel hosszabbították meg, a közmédia állítása szerint 4 milliárd forinttal alacsonyabb összegért, mint amennyi a korábbi szerződésben szerepelt.

A Tour de France kerékpáros közvetítési jogokról egyelőre nem született végleges döntés. Ezeket még az előző vezetés kötötte le hat évre egy nemzetközi szervezettel, a szerződés felülvizsgálata pedig jelenleg is folyamatban van.

Augusztus második felére ígérik az új hírszolgáltatást

A megbízott vezetés szerint egyik legfontosabb feladatuk a független és objektív hírszolgáltatás alapjainak újjáépítése. Az új hírszolgáltatás elindítását augusztus második felére tervezik.

Az M1-en jelenleg átmeneti műsorrend látható, amelyben főként a magyar médiakultúra korábbi alkotásai szerepelnek, miközben a hírszolgáltatás is működik. A Kossuth Rádióban ismét hallható a déli harangszó, valamint kulturális tartalmak is visszakerültek a műsorba.

A közmédia tájékoztatása szerint naponta közel 30 órányi magyar film és archív tartalom került vissza a televíziós és rádiós csatornák kínálatába.

Közel száz műsor szerepel az őszi struktúrában

A megbízott vezetés által kialakított őszi műsorstruktúrában csaknem száz műsor tér vissza a képernyőre. Ezek között vallási, kisebbségi, kulturális és ismeretterjesztő tartalmak is vannak.

Visszatér többek között a Magyarország, szeretlek!, a Család-barát és a Családi kör, míg képernyőn marad a Lét-ige és az Agapé. Az M5 kínálatában folytatódik például a História, a Kunszt és a Nagyok, az M2 Mesetévén pedig megmarad a Hetedhét kaland és a Derítsük ki! is.

Növekvő nézettségről számoltak be

A közmédia a Nielsen Közönségmérés adataira hivatkozva azt is közölte, hogy csatornáinak együttes közönségaránya a teljes napot tekintve 49 százalékkal volt magasabb az elmúlt 15 napban, mint az előző év hasonló időszakában. Főműsoridőben 61 százalékos növekedést mértek. (Az adatok a teljes korcsoportra vonatkoznak.)

A növekedésben jelentős szerepet játszott az M4 Sport és a labdarúgó-világbajnokság, de a közlés szerint a Duna, a Duna World/M4 Sport+ és az M5 közönségaránya is emelkedett. Az M1 az elmúlt két hétben naponta átlagosan több mint egymillió embert ért el.

Átalakul a közmédia szervezete is

A közleményben emlékeztetnek rá, hogy a június 23-án elfogadott médiatörvény-módosítás alapján az MTVA a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-be olvad be, és létrejön a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt.

A törvény szerint a médiaszolgáltatásban, műsorkészítésben és médiatartalom-előállításban dolgozó munkavállalók jogutódlással kerülnek át az új társasághoz. A beolvadás után az új szervezetnek 90 napja lesz arra, hogy egységesítse működését és arculatát.

Az MTI hírt adott Polgár Judit államfői jelöléséről, Bárándy Péteréről viszont nem – kérdéseket küldtünk a közmédiának

Üzent a Magyar-kormánynak a CPJ: nem válthatja fel az egyik párt médiakontrollját egy másiké

Kiderült, mely négy szakmai szervezet kap szerepet az új Médiatanács felállításában

Folytatódik a közmédia átalakítása

Bodacz Balázs után Vogyerák Anikó is távozhat az ATV-től

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: MTVA / Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, Kunigunda útja, Budapest. Fotó: Ladányi András / Media1

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások