Klubrádió.

Pert nyert a Klubrádió ügyében az Európai Bizottság – EU-jogot sértett a médiaszolgáltató elnémítása

A magyarországi Médiatanács megsértette az európiai uniós jogszabályokat, amikor megakadályozta a Klubrádiót, hogy médiaszolgáltatást nyújtson egy rádiós frekvencián. Ezt állapította meg csütörtökön az Európai Unió Bírósága az Európai Bizottság által indított peres eljárás végén hozott ítéletében.

Mint arról többször beszámoltunk, a Klubrádió 2014-ben hatósági szerződést kötött a Médiatanáccsal arról, hogy 7 éven át használhatja a Budapest FM 92,9 MHz frekvenciát, és a szerződés alapján a lejárat előtt kérhette a használati jog megújítását további öt évre, ám ezt az NMHH Médiatanácsa megtagadta.

Az NMHH Médiatanácsa ezt azzal indokolta, hogy a Klubrádió két alkalommal is megsértette a havi adatszolgáltatási kötelezettséget a műsorkvótákra, vagyis nem érkezett be egy-egy adminisztratív adatlap a hét éves működés során. A Médiatanács szerint a médiatörvény tiltja a lejáró jogosultság meghosszabbítását, ha valaki ismételt jogsértést követett el. A Klubrádió ezt eltúlzott retorziónak, aránytalannak értékelte.

A Médiatanács új pályázatot írt ki a Budapest FM 92,9 MHz-e, de a Klubrádió pályázatát érvénytelenítették arra hivatkozva, hogy a Klubrádió Zrt. saját tőkéje negatív volt a pályázatot megelőző időszakban, így pedig szabályszerűen a vállalat nem indulhatott el a pályázaton. A Klubrádió ideiglenes frekvenciára vonatkozó kérelmét is elutasították, miközben a Klubrádió frekvenciáját az ATV Csoporthoz tartozó Spirit FM kezdte el használni, először ideiglenes jogosultsággal, majd később egy újabb pályázatot követően végleges jogosultsággal.

Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója
Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, a Budapest FM 92,9 MHz-et használó Spirit FM rádió elnöke

Több uniós jogot is megsértett a Médiatanács az EU Bírósága szerint

Az Európai Bizottság 2021-ben kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, mivel a testület szerint a magyar hatóságok uniós jogot sértve akadályozták meg a Klubrádió médiaszolgáltatásának FM frekvencián történő működését. Az eljárás végül az Európai Unió Bíróságára került: az Európai Bizottság perelte Magyarországot, amiért nem érvényesül a médiaszabadság a rádiós piacon.

A Klubrádió internetes oldalán most arról számol be, hogy az Európai Unió Bírósága csütörtökön helyt adott az Európai Bizottság kifogásainak többségének. Az ítélet szerint aránytalan volt a pályázatot érvénytelenítő határozat, és az is, hogy automatikusan kizárják a frekvenciahasználati jogok megújítását a csekély súlyú jogsértéseknél is.

Az EU Bíróság megállapította, hogy a magyar hatóságok megsértették az EU alapjogi chartájának a véleménynyilvánítás szabadságára és a tájékozódás szabadságára, az információs szabadságra vonatkozó részét.

Arató András (jobbra) válaszol a Fővárosi Törvényszék a Klubrádióval kapcsolatos ítélet kihirdetése után a Media1 kérdésére 2021. február 9-én
Arató András (jobbra) válaszol a Fővárosi Törvényszék a Klubrádióval kapcsolatos ítélet kihirdetése után a Media1 kérdésére 2021. február 9-én. Fotó: Klubrádió

Mi következik most?

Magyarországnak most az ítélet alapján lépéseket kell tennie az aggályos helyzet rendezése érdekében és a Médiatanács döntését azonnal meg kell semmisíteni, mert az ellentétes az EU-joggal. Ha Magyarország továbbra sem tartja be az EU alapjogi chartáját, újabb bírósági eljárás várható és pénzbüntetést szabhatnak ki hazánkra.

Koltay András, az NMHH Médiatanács leendő elnöke, a Médiatanács volt tagja, Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora és Karas Monika, a Médiatanács és az NMHH leköszönő elnöke szalagot vág át
Koltay András, az NMHH Médiatanács jelenlegi elnöke és Karas Monika, a Médiatanács és az NMHH volt elnöke közösen átvág egy szalagot

Magyar György, ügyvéd a Megbeszéljük… c. műsorban múlt héten azt nyilatkozta, a Klubrádió nem dőlhet hátra, mert a kedvező ítélet önmagában nem jelenti azt, hogy a frekvencia automatikusan visszakerül a Klubrádióhoz. Két lehetséges jogi utat is felvázolt. Az egyik a perújítás a magyar közigazgatási eljárásban, az uniós döntésre hivatkozva. A másik a kártérítési per, mivel az uniós jog alapelve, hogy a megállapított jogsértés kártérítési felelősséget is megalapoz. A rádiónak bizonyítania kell az öt év alatt elszenvedett károkat, és ezt magyar bíróság előtt érvényesítheti.

Magyar György ügyvéd
Magyar György ügyvéd

A Klubrádió ügyéről ide kattintva olvashatják korábbi anyagainkat és interjúinkat.

Jogsértő volt a Klubrádió frekvenciájának elvétele – kemény véleményt mondott az uniós főtanácsnok

 

Nekiment a médiahatóság a magyar médiahelyzetet bíráló nemzetközi szervezeteknek

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

Borítófotó: Media1

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások