A Bors című bulvárnapilap utcai hirdetése

Magyar Péter barátnője, Szabó Ilona jogerősen pert nyert a Bors ellen

A Tisza Párt elnöke Facebookon bejelentette, hogy párja, Szabó Ilona győzelmével zárult jogerősen az a bírósági per, amelyet a nő indított az egyik kormányközeli bulvárlap, a Bors ellen.

Magyar Péter közölte:

„(…) Ilona azért perelte be Orbán Viktor aljas propagandáját, mert 10 évre visszamenően lehozták a nyaralásain készült fényképeket és össze-vissza hazudoztak. Ő is megnyerte a pert és a Borsnak bocsánatot kell tőle kérnie, valamint több mint kétmillió forintot is meg kell fizetnie. Ugyanez történt korábban a HírTV-vel is.”

A politikus által közzétett fotóból az is kiderül, hogy a bírósági eljárás személyiségi jog (képmáshoz fűződő jog) megsértése miatt zajlott a Bors szerkesztősége ellen. A másodfokú, jogerős ítéletet a dr. Kisbán Tamás vezette bírói tanács hozta meg a Fővárosi Ítélőtáblán.

A Bors kiadója a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó Mediaworks Hungary.

Szabó Ilona perének tárgyalására egyébként közvetlenül Magyar Péter pere után került sor, amelyet Csizi Péter indított az ellenzéki politikus ellen a pécsi Volvo botrány ügyében a pártelnöktől elhangzott kijelentések miatt. A perben a Tisza Párt elnökének adott igazat a bíróság.

Pert nyert Ruszin Zsolt, a Media1 újságírója az Ellenpont ellen

Magyar Péter: Szánalmas, hogy az ATV egy héttel az adás után két vicces mondat miatt telesírja a sajtót

Magyar Péter pert nyert a Fidesz-közeli Mediaworks ellen

Folytatódik az elbocsátott HírTV-sek munkaügyi pere – a vezérigazgatót is beidézték a Törvényszékre

 

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: A Bors című bulvárnapilap utcai hirdetése. Fotó: Media1 / Ladányi András / archív

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások