A Telex vette észre elsőként az Origo amúgy meglehetősen furcsa impresszumában a változást, hogy eltűnt Gábor László főszerkesztő neve az impresszumból, és bekerült Leitner Attila felelős szerkesztő neve.
Leitneren kívül egyébként Kálmán Erika, az Origót kiadó KESMA-cég, a Mediaworks vezérigazgatójának neve szerepel egyedül, ami meglehetősen szokatlan, de nem újdonság a NER-laptól, ahol hosszú ideje nincsenek már feltüntetve rovatvezetők és mások az impresszumban.
A Telex információi szerint Gábor László új pozíciót kapott, de nem írják, hogy mit. Úgy tudják, hogy a szerkesztőségnek csütörtök délután jelentették be a változást, Gábor és Leitner együtt álltak a dolgozók elé.
A Telex kereste az Origót és a kiadót, hogy megtudják a hivatalos magyarázatot, mi a váltás oka a lap vezetésében, és hogy meg tudják-e ezt erősíteni, de a lap beszámolója szerint nem kapott választ.
Habony embere volt az Origo új vezetője
Leitner Attila volt az állami médiához (Duna Médiaszolgáltató) tartozó Híradó.hu főszerkesztője 2020 júniusától, akinek pályafutása már jó pár éve Habony Árpádhoz kötődik. 2015-ben Leitner lett a Habony által kiadott, ingyenes terjesztésű Lokál napilap főszerkesztője, innen váltott a szintén Habonyhoz köthető „nemzetközi hírügynökség” V4 Agencyre 2019-ben, majd 2020 nyarán nevezték ki a Híradó.hu élére. Most már nem szerepel ott a neve, az impresszumban az olvasható, hogy a szerkesztésért Kiszler Ferenc felel.

Leitner Attiláról itt, Gábor Lászlóról itt, az Origo című propagandalappá züllesztett internetes oldal rengeteg ügyéről pedig itt írtunk.
Idén szeptemberben egyébként mi is írtunk róla, hogy Orbán Viktor elégedetlen a fideszes kormánypropaganda működésével, ezért átalakítások várhatók a fideszes médiarendszerben. Azóta a Mediaworks több napilapját is becsukta.
Megint megszűnik egy napilap, újabb nagy változás jön a fideszes médiabirodalomban
Orbán Viktor átalakítaná a kormánypropagandát a VSquare szerint
Összekeverte az Origo Fásy Ádámot Hódi Richárddal – lehetséges, hogy AI írta a cikket
Rogán kabinetfőnöke e-mailben instruálta az RTL vezetését (RTL Leaks, 4. rész)
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.